Ma már majdnem jó napom volt, aztán mégsem. Azzal kezdődött a nem jó része, hogy beledobáltam egy rakás pénzt a Nyugatinál levő BKV-s automatába, de mind visszaesett. Aztán újra és újra. Odapillantottam a jegypénztárhoz, de olyan hosszú volt a sor, hogy azt nem tudtam volna végigvárni. Közben odajött két hajléktalan, gondolom, a pénzcsörgésre, de én még mindig jókedvű voltam, úgyhogy egyrészt adtam nekik egy százast, másrészt - mivel nagyon örültek neki - el is jópofiztam velük. Jó fejek voltak, őszintén vidámnak tűntek. Aztán elrontottam. Azt hittem, egy ilyen napon, amikor napsütést látok még a Nyugati aluljáróban is, már nem érhet baj, s mivel a sor irtó hosszú volt, az automata meg nem működött, elhatároztam, hogy egyszer az életben nem lyukasztok. Annyira szerencsétlen már csak nem vagyok, hogy épp most ellenőriznek - gondoltam. Leereszkedtem a mozgólépcsővel a mélybe, de azt hiszem, az őrangyalom fent maradhatott, mert ahogy leértem, előttem termett a semmiből egy ellenőr. Megbüntetett, persze. Az a dolga. Nézzük a dolog jó oldalát: felváltotta a tízezresem, a pszichodoki úgysem tud soha visszaadni.
Na, persze utólag felbosszantottam magam, hogy miért vagyok ilyen hülye. Tök korán értem a dokihoz, szóval simán beállhattam volna a jegypénztáras sorba, és akkor most lenne 2 pizzányi lóvém. Aztán végül túl feszült voltam, a hipnózist elhalasztottuk jövő hétre. Hazafelé viszont már ismét nagyon barátságos hangulatban voltam. Rámosolyogtam az emberekre az utcán és a metró peronján, s rólam tudni kell, hogy nem gyakran csinálok ilyesmit. A forgalmi ügyeletről kijött egy pasi, azt mondta, percek óta vitáznak, segítsek nekik eldönteni, kinek van igaza. A vitatéma én voltam, pontosabban a korom. A pasi megnyugtatott, hogy nem kell pontos számot mondanom, csak azt mondjam meg, hogy 25-nél több, vagy kevesebb. Jót röhögtem a dolgon, és még hazáig fülig ért a szám. Fene se tudja, miért. Egyszerűen ez egy ilyen nap volt.
Na, persze utólag felbosszantottam magam, hogy miért vagyok ilyen hülye. Tök korán értem a dokihoz, szóval simán beállhattam volna a jegypénztáras sorba, és akkor most lenne 2 pizzányi lóvém. Aztán végül túl feszült voltam, a hipnózist elhalasztottuk jövő hétre. Hazafelé viszont már ismét nagyon barátságos hangulatban voltam. Rámosolyogtam az emberekre az utcán és a metró peronján, s rólam tudni kell, hogy nem gyakran csinálok ilyesmit. A forgalmi ügyeletről kijött egy pasi, azt mondta, percek óta vitáznak, segítsek nekik eldönteni, kinek van igaza. A vitatéma én voltam, pontosabban a korom. A pasi megnyugtatott, hogy nem kell pontos számot mondanom, csak azt mondjam meg, hogy 25-nél több, vagy kevesebb. Jót röhögtem a dolgon, és még hazáig fülig ért a szám. Fene se tudja, miért. Egyszerűen ez egy ilyen nap volt.
