A minap felkért egy rádiós műsorvezető, hogy szerepeljek a műsorában. De nem ám csak úgy, hogy két mondat, aztán szevasz, hanem egy éjszakai, ÉLŐ, beszélgetős műsor egyedüli vendége lennék. Köpni, nyelni nem tudtam, aztán persze megrohamoztak a paráim. Még nem mondtam igent, de már nagyon hajlok rá. (Egyelőre nem árulom el, hogy melyikről van szó. Majd ha kialakulnak a dolgok, írok a részletekről is.) Megnéztem a műsor weboldalát, és hanyadt vágtam magam. Olyan vendégei voltak mostanában, mint Rudolf Péter, Kepes András, Endrei Judit, Kovács Ákos, és még hosszan sorolhatnám. Nagyon megtisztelő, hogy a műsorvezető fiatalember úgy gondolja, hogy a felsorolt celebek bizonyára nagyon izgi történetei mellett az én kis blogocskám is érdekelheti az embereket. Szegény srácnak szerintem még sosem volt ilyen macerás interjúalannyal dolga, mint amilyen én vagyok, sok-sok kérdéssel árasztottam el, és még mindig nem döntöttem. Az az igazság, hogy az egyik felelm rohanna a stúdióba, mert ilyen élmény talán sosem ér többé, de közben előjöttek az olyan gondolataim is, hogy biztos kiszalad a számon majd valami ostobaság, esetleg rám tör a nevető- vagy sírógörcs, vagy mondjuk minden mondatomat "hát izé"-vel fogom kezdeni. Szép is lenne élő adásban.
Na, megrázom magam, aztán belemegyek, és kész.