Nem először mondom, hogy bár nagy általánosságban a tévés sorozatok nem hoznak lázba, az HBO saját gyártású példányai már-már rajongást váltanak ki belőlem. Ott volt ugye a Szex és New York, aztán a Huff, Angyalok Amerikában, és most a szappanoperának aligha degradálható Sírhant Művek játszik nálam fontos szerepet már egy ideje. Pedig először nem is bírtam, olyan bizarr volt, sötét képek, komor hangulat... Aztán egyszer csak ráéreztem. Előre szólok, hogy akinek szándékában áll a sorozatot végignézni, de még nem tart a 60. epizódnál, az inkább hagyja ki ezt a bejegyzésemet, mert a kultsorozattörténelem (mostantól van ilyen, és kész) legnagyobb meglepetését lövöm le hamarosan. Saját tapasztalatból tudom, hogy nem kellemes úgy várni hétről hétre az újabb részeket, hogy az ember előre tudja a végét. Vagy a fontosabb eseményeket. A Sírhant Művek egyébként annyiban nagyon hasonlít a Huff-ra, hogy úgy kulcsolódnak egymásba az abszurdabbnál abszurdabb történések benne, hogy közben fájdalmasan életszerű és hihető az egész. Valós problémák millióit halmozza, s el is jut valahova, nem csak a felszínt villantja meg. Számomra a csúcs Nate Fisher (Peter Krause alakítja), egy eszméletlen természetes, már-már unalmasan hétköznapi pasi, kimondottan a jobb fajtából, aki épp ezzel a mindennapiságával éri el, hogy érdekes legyen. No és ez a kulcsfigura, a sorozat egyértelmű főszereplője a múlt héten, a 60. epizód utolsó pillanataiban, amikor már a chips-es tálka is rég kiürült, s a rutinos sorozatnéző tudja, hogy másodpercek választják el a vége főcímtől, akkor egyszerűen meghalt. Kész, reklám. Én meg csak lestem, mert ez tényleg váratlan fordulat. A filmsorozat szempontjából is, de leginkább a tanulmányaim alapján. Évtizedek során belénk ívódott, hogy amerikai filmben főszereplő nem nyiffan ki, sorozatban meg főleg nem, vagy ha igen (Laura Palmer a Twin Peaksben, vagy a Született feleségek 5. barátnője), akkor a legelején, és utána minden eköré a tragédia köré szerveződik. Meg úgy eleve, a Nők a pult mögött-től kezdve, a Dallason át a  Vészhelyzetig mind egy kaptafára készül, szigorú ritmusa van, és a mozifilmekkel szemben sosem ér véget egy rész befejezett fontos eseménnyel. Mindig át kell menteni az izgalmat a következő részre, valami titkot kell hagyni, amivel a néző arra kényszerül, hogy jövő héten is leüljön a készülék elé. S akkor, több évtizedes nyugodt egyhangúság után a Sírhant Művek felrúgja ezt az íratlan szabályt, a sorozatkészítők kimondatlan egyezségét, és jól megállítja Nate Fisher szívét az évad derekán, az epizód utolsó másodperceiben. Szerintem ez cool. Igazán vagány húzás. Kíváncsian várom, mi történik még a hátralevő két részben. Valami azt súgja, hogy nyál nem várható a végére sem. Az özvegy ugyan várandós, de kislánya lesz Nate-től, nem fia, úgyhogy talán megússzuk a "kis Nate" lassított felvételen szalad a réten, és naív szemekkel kérdezi: Ki az én apukám? szintű befejezést. Úgy legyen!