Ma olyan pasival beszélgettem egy kávézóban, aki kitölti nekem az ásványvizemet. Höhh. Szerintem életemben először fordult ilyen elő velem. Mielőbb valami vargabetűre gondolna az olvasó, leleplezem az illetőt. A rádiós interjú miatt ültünk össze a műsorvezetővel, mint később kiderült, nem haszontalanul. Rám legalábbis gondolatébresztően hatott, és jól is szórakoztam. Uhh, annyit fecsegtem, hogy az borzasztó. Mindegy, ő akarta... Valami elektromos sokkolóval le kellene szoktatnom magam a "tök jó" és "hát" szavak ismételgetéséről. (Kedves Gergely, elfelejtettem megkérdezni a legfontosabbat: tényleg van bennem valami Clair Danes-es?)