Rögtönzött író-olvasó találkozót tartottunk ma, hármasban: az olvasó+Dris+én. Very interesting beszélgetés volt. Több szempontból is. Az egész történet ott kezdődik, hogy ezt a srácot ismerem 5 éve. Dris haverja, s talán az első, akit megismertem a környezetéből anno. Évekig olyan volt a kapcsolat közöttünk, hogy ha összefutottunk, akkor váltottunk egy pár szót, de úgy éreztem, hogy semmibe vesz, átnéz rajtam. Aztán tavaly áprilisban jöttünk rá, hogy olvassa a blogom. Véletlenül talált rá, eleinte nem is tudta, hogy én írom. Aztán jött a felismerés, és ezen a ponton megváltozott valami. A korábbi személyes találkozások alkalmával nem is voltunk annyira szimpatikusak egymásnak, de aztán a blog által "felfedezett". Ma pedig összeültünk, hogy egy igazán nagyot dumáljunk. Jól esett, nagyon jól. Zavarba ejtően sokat dicsérte a blogom, és a hatásomra saját napló vezetésébe kezdett. Ha majd lesz benne kellő mennyiségű tartalom, be is linkelem. Ami legjobban meglepett: a mindig nagyon magabiztos, kőkemény yuppy-nak tűnő srác elmesélte gyermekkora sérelmeit. Nekem. Azt is hozzátette, sok ponton magára ismer a történeteimben. Hm, úgy tűnik, tényleg mindenki érintett, így vagy úgy.
Azért hadd reklámozzam egy kicsit az éttermet, ahol a fent említett beszélgetést megejtettük. Jó kis hely, szeretem. Családias, barátságos, nem egy feszengős elit étterem, de nem is lepukkant lyuk. Még a pincérnő "bénázásai", feledékenysége is olyan bájos, s hozzátartozik a hely hangulatához, ugyanúgy, mint az a szokásosnál hosszabb várakozási idő, amíg az étel elkészül. Rohanós hétköznapokra nem ajánlom, vasárnap viszont zárva van. De ha hétfőtől péntekig több órán át szeretnénk valakivel beszélgetni, és eszméletlen jó kaját enni, akkor arra remekül megfelel. Különlegességei továbbá a frissen, Olaszországból hozott tengeri herkentyűk, és remek a szakácsuk. Halas ételek, pizzák, tészták, és minden nagyon friss, az igazi olasz ízvilágot idéző. A hely neve: Rustica Étterem, a II. kerületben található, a Varsányi Irén u. és Erőd u. sarkán. (Nem a legolcsóbb árszínvonal, de amit a pénzünkért kapunk, azzal még sosem voltunk elégedetlenek.)