Ma 41 éves Sarah Jessica Parker. Az ilyen szülinapokat nem azért említem meg, mert különösebben fontos számomra, ki hány éves, vagy melyik napon született. Nem is azért, mert nincs mondanivalóm, és ilyen semmiségekkel szeretném telepakolni a blogot. Hanem azért, mert én ezt is mondanivalónak tekintem. Azt, hogy milyen művészeket, milyen zenéket szeretek, milyen hatást gyakorolnak rám, ezek mind-mind utalnak a személyiségemre. (Ahh, ez a mondat visszaolvasva nagyon fellengzős, pedig nem úgy értettem.) Tudom, hogy a Sex and the City-ről és Sarah Jessica Parker-ről már számtalanszor írtam, de úgy döntöttem, még egyszer megemlékezem róla. Valószínűleg nem utoljára. Mégiscsak neki köszönhetjük a Sex and the City sorozatot, amit nagyon csípek. Nem szeretném a korábbi mondataimat ismételgetni, a mai szülinaposok közül viszont azért választottam őt, mert world wide jelképe lett egy életformának, amely körül nagyon sok a félreértés, és amely ezen a héten különös aktualitást kapott, hála a hazai szűklátókörűségnek. Megragadom hát az alkalmat, hogy az e heti botrány kapcsán eszembe jutottakat összegereblyézzem.
Mindenek előtt megjegyzem, én legalább 3x végignéztem a teljes Sex and the City sorozatot, s egyetlen egyszer sem éreztem késztetést a petevezetékem elköttetésére, vagy párkapcsolatom koktélpartikra cserélésére. A szingli kifejezés divatja számomra nem más, mint egy eddig is létező életmód erőszakos felcímkézése. Ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy az érintettek kivételével nem sokan értik, mit is takar, viszont az ítélkezés nagyon megy. Igenis vannak emberek, akik ugyan nem zárkóznak el a párkapcsolattól, de nem akarnak kevésbé jó viszonyokat fenntartani csak azért, hogy legyen. S lehet, hogy furcsa, de olyanok is léteznek, akik vágynak egy mindent elsöprő szerelemre, az örök harmóniára egy férfi/nő oldalán, de úgy vélik, a lelkitársuk jön majd magától, nem kell erőltetni a dolgot, s ezért a mindennapjaikat sem a társkeresésnek rendelik alá. Mások szívesen randiznak akár naponta más-más emberrel, de nem adják alább az igényeiket, nem mennek bele túl sok kompromisszumba, így előfordul, hogy évekig nem horgonyoznak le senki mellett. Én azt vallom, hogy az első randin max. alap rokonszenv, esetleg ritkán érzett bizsergés alakulhat ki, de időt kell adni, hogy két ember igazán közös nevezőre kerüljön. Tehát ha nem úgy áll a pasi cipőfűzője, ahogy szeretném, még nem rohanok el a találkáról. Ettől még mások dönthetnek úgy, hogy tartják magukat az eredeti elképzeléseikhez. Ha egészséges rugalmasság van bennük, akkor kicsit lassabban ugyan, de megtalálják a társukat, és még az is lehet, hogy sokkal boldogabbak lesznek végül, mint kezdettől fogva nagy kompromisszumokkal párt találó embertársaik. Tulajdonképpen én még tisztelem is azokat az embereket, akik tudnak egyedül lenni, és sok csalódás után sem változtatják meg elvárásaikat. Talán azért, mert én sosem voltam ilyen, s ezért előfordult, hogy méltatlan helyzetekbe is belementem. Amúgy meg ki vagyok akadva, hogy mennyi gyűlölet irányul az úgynevezett szinglik felé. Ez elsősorban a nőket sújtja, a szingliséget csak az ő esetükben tartják negatívumnak. Az elfogadott, hogy egy férfi nem tart fent tartós kapcsolatot, akár tudatosan teszi, akár csak válogatós. Ha 35-40 éves koráig szabad, s csak akkor állapodik meg, azt senki sem sérelmezi. De ha egy huszonéves nőnek nem a férjhez menetelen jár az esze, vagy nem keresi mindenáron a párkapcsolat lehetőségét, akkor ő csak a nemzet gyarapodásának fő ellensége lehet. Sokak szerint egy férfi, aki hónapokig, évekig nem randizik, az titokzatos. Ugyanez nőben a frigid, karrierista jelzőket vonja maga után, s nem felel meg a fő kötelességeinek, a szaporodásnak és a háztartási robot szerepnek.
Nem tudom, miért fáj ez másoknak, de azt főleg nem, hogy miért kell a családalapítást nemzeti ügynek tekinteni. Tegye fel a kezét, aki azért vállalt/fog vállalni gyereket, és azért házasodott/fog megházasodni, hogy a nemzetnek jó legyen! Néhány éve még lakáshitelt sem kapott, aki nem tudott házassági anyakönyvi kivonatot felmutatni. Én a tesómmal szerettem volna lakást venni, a bankban csak csóválták a fejüket. Aki nem találta még meg az igazit, az vessen magára, és lakása se legyen.
