- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2006. július 18. - Antibaby

Mondtam még hetekkel ezelőtt a pszichodokinak, hogy ha a nagy problémáim egyike megoldódik, viszek neki egy csokit. Ma vittem. Fülig ért a szája. Úgy örült, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándéknak. Sűrűn gratulált, aztán én is visszagratuláltam neki. Jól elvoltunk.
Mire tőle hazaértem, eszméletlen rosszul kezdtem érezni magam. Már az ebéd sem esett jól, meg talán kicsit kapkodva is ettem, mást pedig nem vettem magamhoz egész nap, és ettől estére megbolondult a szervezetem. Szédültem az éhségtől és közben hányingerem volt. Rendeltem kaját, de amikor kihozták, ránézni sem bírtam. Nagyon rosszul éreztem magam, s attól féltem, el fogok ájulni. Megijedtem, nem tudtam, mit csináljak, végül felhívtam Drist. Átjött, rajtam tartotta a szemét a nehezebb percekben, s ápolgatott. Kimondottan kínos volt, hogy őt kellett erre megkérnem. Feszengtem, sűrűn elnézéseket kértem tőle, majd amikor kicsit jobban éreztem magam, elment.
Azt az ötletet, hogy Exet hívjam, több okból is gyorsan elvetettem. Egyrészt nem tudom a számát. Közvetítőkön keresztül el tudtam volna érni, de azt hiszem, túl korai lenne, hogy ő fogja a homlokom, amikor a wc fölé hajtom a fejem.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr616820753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

38713 2006.07.18. 10:54:30

mi bajod lehet? gyogyulj meg!

mouser 2006.07.18. 11:27:58

nem jól van ez. el kell engedned drist. hidd el, egy rosszullét simán abszolválható egyedül is :-)

Ginger 2006.07.18. 15:30:04

De Jó! De jó! De jó! Ez a reakció nem lehetett mégis pszichés? Nekem is vol olyan, amikor megoldottam valamit, a szervezetem mégis ugyanúgy reagált, mint előtte...

2582 2006.07.18. 17:39:37

Neeem, félreérted, Ginger. A rosszullétnek semmi köze ahhoz, amit megoldottam, -tunk.

wovbagger 2006.07.20. 11:57:06

szőrösszívűnek fogok tűnni, de szerintem kicsit túlpörgetted magad, azért reagált így a szervezeted, a helyett, hogy szépen lassan leeresztettél volna, és elkezdtél volna örülni.

Imola 2006.07.24. 19:55:43

nem értelek!vagyis de, de szerinted neki jót teszel azzal, ha őt hivogatod,ha bajod van??!!...
süti beállítások módosítása