Mondtam még hetekkel ezelőtt a pszichodokinak, hogy ha a nagy problémáim egyike megoldódik, viszek neki egy csokit. Ma vittem. Fülig ért a szája. Úgy örült, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándéknak. Sűrűn gratulált, aztán én is visszagratuláltam neki. Jól elvoltunk.
Mire tőle hazaértem, eszméletlen rosszul kezdtem érezni magam. Már az ebéd sem esett jól, meg talán kicsit kapkodva is ettem, mást pedig nem vettem magamhoz egész nap, és ettől estére megbolondult a szervezetem. Szédültem az éhségtől és közben hányingerem volt. Rendeltem kaját, de amikor kihozták, ránézni sem bírtam. Nagyon rosszul éreztem magam, s attól féltem, el fogok ájulni. Megijedtem, nem tudtam, mit csináljak, végül felhívtam Drist. Átjött, rajtam tartotta a szemét a nehezebb percekben, s ápolgatott. Kimondottan kínos volt, hogy őt kellett erre megkérnem. Feszengtem, sűrűn elnézéseket kértem tőle, majd amikor kicsit jobban éreztem magam, elment.
Azt az ötletet, hogy Exet hívjam, több okból is gyorsan elvetettem. Egyrészt nem tudom a számát. Közvetítőkön keresztül el tudtam volna érni, de azt hiszem, túl korai lenne, hogy ő fogja a homlokom, amikor a wc fölé hajtom a fejem.