Nem is tudom, hol hallottam vagy olvastam először azt a jótanácsot, hogy ha az üzleti életben, a munkában tartasz valakitől, izgulsz egy prezentáció vagy tárgyalás alatt, csak képzeld el, hogy félelmed tárgya, Mr. vagy Mrs. Tekintély épp letolt gatyával ül a vécén, s rettenetesen erőlködve próbálja kinyomni a kinyomnivalóját. Ha sikerül ezt a képet felidézned, már ugyanolyan embernek látod az illetőt, mint bárki mást, legyen bármilyen pozíciója, hatalma, bármilyen szigorú kisugárzása.
Ehhez hasonló jótanácsot kaptam a pszichológusomtól a privát életre vonatkozóan. Ha valaki, aki iránt standard szeretetet érzel, időnként furcsán, számodra érthetetlenül viselkedik, csak képzeld el őt 8 éves kisgyerekként. S utána gondold el, hogy ez a valaki, akit most nem mindig értesz, ugyanazaz ember, ugyanaz a személyiség, mint aki ártatlan kisfiú vagy kislány képében megjelent előtted, csak azóta érte jópár csalódás, kapott néhány pofont az élettől, rájött, hogy nem tudja megváltoztatni a világot. Ennyi, és rögtön szeretni és érteni fogod olyannak, amilyennek éppen látod. (Kipróbáltam, működik.)
Mindez bizonyítására pszichológusom megkért, idézzem fel azt a hipnózisos élményemet, amikor saját 7-8 év körüli önmagamat láttam, egy régi fénykép vagy házi video felidézésekor. Ahogy néztem saját kislánykori valómat, tudtam, mi van a szívében, lelkében, fejében. S megértettem, akármennyire is sajnálom őt, nem tudok, nem tudtam neki segíteni. Magamhoz öleltem. Szeretettel néztem rá... és elbúcsúztam tőle. Elengedtem, a soha meg nem oldható problémáival együtt, s ez valamivel közelebb hozott az önmagam felnőttkori elfogadásához is.
