Olvastam egy blogban, hogy ősszel bekúszik a Mammut-beli Springfieldbe a női kollekció. Gyün az egyenjogúság, csajok! Mióta én + Ex, na azóta viszonylag ritkán beszélni ruha, de a budapesti H&M megnyitásának publikálásától kezdve tudom, hogy az ilyen infókra gyűlik a nép, mármint blogközelbe, bele is kommentezik, mert el kell mondania, hogy jaj vagy juhéj. S igen, agyamra ment a munka. Hetek óta egyedül hurcolom két ember terhét, picinyke, törékeny vállaimon, s ez még eltart szeptember közepéig, pedig már nagyon pihenőidőre áll a belső órám. Még tervben van, hogy kipurcantsam magam a Szigeten, azt' akkor lesz igazán jó. Úgy elírom majd egy nullával (szerencsés esetben a számsor elejére, pechesebben a végére) valakinek a fizetését, hogy csak nyekken, elő leszek véve, sós kútba téve, nyakelroppantva, hajmegtépve, mozgóbérmegvonva. Na, az nálunk nincs. Mármint megvonás, sose. Így aztán nem lehet igazán jutalomnak tekinteni, hiszen aki nem érdemli meg, az is megkapja. Igaz, nem annyit, nem úgy, de nem is keveset. Munkáról csak viszonylag ritkán, szelektíven és félreérthetően vagyok hajlandó nyilatkozni, de most el kell mesélnem, hogy minden mennyire relatív, és hogy váratlanul jön a pillanat, amikor az ember lánya ezt felismeri. Merthogy ma közel 12 órát húztam le folyamatosban a számítógép előtt ülve, b*ta telefonokra válaszolva, felesleges kísérőleveleket gyártva, túlbonyolított működési elvű fénymásolókkal bajlódva, s amikor este 7 körül már majdnem felrobbantam a dühtől, megláttam egy velem egykorúnak tűnő lányt, amint gyors léptekkel gyűjtögeti a folyosón a szemeteszsákjainkat, aztán eltűnik a mosdóban, hogy megkezdje munkája csúcspontját, a vécésikálást. S akkor, egyszercsak minden más fényben tűnt fel. Rájöttem, hogy a mai és a múlt heti munkám is tele volt izgalommal. Érdekes feladatokat bíztak rám, lehetetlennek tűnő helyzetekből találtam kiutat, s a laptopra felvett hitel nagy részét egy hét alatt vissza tudtam fizetni, mivel épp jutalmat kaptam. A fenébe, mi bajom van nekem? Nem is rossz ötlet, elő fogom terjeszteni dolgozói elégedettség-növelési eszközként, hogy a sokadik túlórában eresszünk széthipózott kezű, szomorú szemű, lenőtt hajú takarítókat az irodisták közé. Rögtön mindenki megbecsüli az állását.