Amikor uszkve egy hónapja elkezdtem a rendszertelennek mondható chatelést, meghatároztam magamnak néhány alapszabályt. Nevezzük őket elveknek! Nem küldök képet, nem keresek párt, s nem találkozom senkivel. Naná, hogy nem tartottam be.
Egyszerűen levett valaki a lábamról, na. Képletesen, persze. Vannak még csodák. Épp, amikor már nem hiszek bennük, vagy legalábbis nem keresem őket. Akkor jön egy srác, és olyanokat ír a képernyőre, hogy tátva marad a szám. 28 évesen, sok csalódás után is őszinte, nyitott, s hisz az emberekben. A lelkemből szól, akármit is mond. Rögtön az első mondatban, amit hallok, kiderül, hogy baromi ellentétes a politikai nézetünk, mégis könnyedén átsiklunk ezen a tényen. Ha így kezdődik, a nehezén már túl is vagyunk. Azonnal kiköti, szexről nem beszélünk, az olyan alpári, így ismeretlenül. Egyetlen külsőség érdekli, a lábméretem. Tehát perverz. :) Millió kép jön, megy, aztán a hangját is hallhatom. Ahogy beszél, nagyon megnyugtató. Akármit mondunk, semmi sem vált ki ellenérzést a másikból. Közös nyelvet beszélünk, simán értjük egymást.
Hajnalban csak az vet véget a beszélgetésnek, hogy már nem sikerül egyetlen szót sem hiba nélkül lepötyögnünk. Fejünk rábólint a billentyűzetre. Ilyen hangulatban megyek aludni. (Aki nem látta a filmet, az gyorsan pótolja, mondjuk úgy 15x!) Kíváncsi vagyok, mekkora pofáraesés lesz a találkozásból.