München I.

Uhh, azt sem tudom, hol kezdjem. Furcsán indultunk, de nem csodálkozom, nekünk mindig zűrös az országból való kijutás. Három éve lerobbant a bérautónk, fél napot töltöttünk egy bezárt benzinkút előtt ácsorogva az isten háta mögött, csereautóra várva. Most az egyetlen vonatból, amiből választani lehetett, kiszemeltük azt, ami éjjel ment. Amikor kb. 8 órája ültünk a nagy kivilágítatlan semmi közepén, a szerelvényen közepesen ittas osztrák fiatalok hangoskodtak, s a mi fülkénkbe beült egy házaspár, akik közül a kb. két méter magas, lapáttenyerű férfi szintén részeg volt, s ott ütötte mellettünk a feleségét... hát, akkor rájöttünk, éjszaka külföldre vonatozni meglehetősen kiszolgáltatott helyzet. Ráadásul mivel a tájat sem tudtuk nézni, az 5 perces időszakokat fél óráknak éreztük.
Amikor hajnalban végre Münchenbe értünk, a pályaudvaron elsőként ki tarhál le minket 2 euróra? Egy magyar lány. Poffffám leszakad. Baromi álmosan, csík szemmel próbáltuk kikalkulálni, milyen tömegközlekedési bérletet kellene váltanunk. Keringtünk vagy egy órát a metrónál, néztük a táblákat, osztottunk, szoroztunk, aztán végül egy hét napos kártya mellett döntöttünk. Megváltottuk, s csak a véletlenen múlt, hogy séta közben elkezdtem nézegetni a kapott cetlit. Észrevettem, hogy a jegy hétfőtől vasárnapig érvényes, mi meg ugye péntektől szerdáig tartózkodunk a városban, szóval vissza, Dris próbált plasztikmosolyt erőltetni az arcára, s a legnagyobb udvariassággal kinémetezni magából, hogy ugyan már, cseréljék ki valamire, amiről viszont nem tudjuk, hogy mi. Dris amúgy vagy egy hete nem aludt előtte, szóval nagyon drukkoltam neki, hogy sikerüljön. Egy hihetetlenül kedves fickó ült a kasszánál, visszavette a jegyeket, s egy táblázatot valamint egy számológépet maga elé húzva vad kalkulációba kezdett. Annyira igyekezett segíteni... S végül segített is. Kihozott a lehetőségekből valami extra olcsót, csak pislogtunk. Amikor végül az új jegyünkkel távoztunk, üdvözült tekintettel sóhajtottunk fel: ha ezen túljutottunk, nagy baj már nem érhet.
A fenti sztorit csak azért meséltem ennyire részletesen, mert később is mindenhol ilyen barátságos és segítőkész emberekkel találkoztunk.