München III.
Az egyik utcán waveboard(?)-osokba, a másikon veterán autók felvonulásába botlottunk. A Deutsches Museumban pont az autós és vonatos kiállítórész volt zárva, ezt Dris miatt sajnáltam, én már láttam évekkel ezelőtt. Ennek ellenére is nagy élmény, össze sem hasonlítható a mi Közlekedési Múzeumunkkal, sokkal színesebb a tárlat, rendezettebb, látványosabb, persze nyilván sokkal több pénzből hozták létre. Megnéztük az Olympiai Falut, mármint ami így sok évtizeddel később megmaradt belőle. Az Olympiapark szerintem szintén egy csoda. A tavakkal, zöld területekkel, sportcsarnokokkal, stadionokkal és kis utacskákkal átszőtt hatalmas terület az Olympiaturmból (torony) látszik legjobban, 185 méter magasságba mehet fel a turista. Drisnek itt is jut egy kis plusz, a BMW székházára rálátunk ugyanis.
Utolsó nap, Bécshez hasonlóan ráébredtem, túlbiztosítottam magam pénzzel. Tehát a nap feladata: elkölteni a maradék lóvét, lehetőleg értelmesen. Ruhára mindig szükségem van, de érdekes módon a müncheni kínálat nem sokkal színesebb, mint a budapesti. Bécsben tetőtől-talpig felöltözködtünk mindketten, most csak egy farmert, 3 övet és egy 5 darabos zoknicsomagot vásároltam. Lehetne szép ruhákat venni Németországban is, de a megfizethető kategóriában ugyanazok a H&M, C&A, Zara, Mango cuccok vannak, mint nálunk. Kivéve az öveket, amelyekből itthon sosem találok olyat, ami tetszik. Vagy az öv maga csicsás, vagy a csatja bazi nagy és ronda. Münchenben egyetlen boltban több is megfelel az ízlésemnek.
A müncheni fiatalok egyébként nagyon érdekesek. Még az utolsó napon is hüledeztem, mennyire ártatlan arcú, tiszta tekintetű a nagy többségük. Érdekes, hogy a lányok inkább csúnyácskák, rossz alakúak, míg a fiúk helyesek, s jobban adnak az öltözködésükre, frizurájukra, stb. Biztos vannak kivételek, de nagyon nagy többségében ezt figyeltük meg. Több nap ott tartózkodás után feltűnő, hogy a lányok, nők kimondottan szolidak. Egyetlen kikent, testét kirakó, műkörmös, tűsarkon tipegő cicababát láttam, a többi nő természetes külsejű, általában lapostalpú cipőben, de még inkább sportcipőben jár. Bár ez nekem szimpatikus, ilyen mennyiségben már elég furcsán hatott. Szinte mindenki fekete, barna, szürke ruhát visel. Ez is furcsa. A köznyelv által nőiesebbnek tekintett ruhák a boltokban sem nagyon lelhetőek fel. Nem tudom, hogy vajon azért, mert nincs rájuk kereslet, vagy azért öltöznek így a lányok, mert ezt lehet kapni... Gondolom, hogy egy ilyen erős fogyasztói társadalomban, amilyen a német, inkább a piac idomul a vásárlói igényekhez, mint fordítva.
A végén még beültünk a Hofbrauhaus-ba, ahol egy óriási csarnokban faltól-falig hosszú asztaloknál ülnek a németek, s söröznek. Hatalmas a ricsaj, a padló ragad a sörtől. Literes korsóban szolgálják fel. Visszataszítóan viselkedő embert itt sem láttam, pedig ez tulajdonképpen egy bazi nagy kocsma. Az én antialkoholizmusom és Dris alacsony piatűrési szintje ellenére meg kellett kóstolnunk a helyben főzött sört. Vicces lehetett, ahogy szolidan leültünk a terem szélén, kikértük az italt, amelyet 1 literes korsóban szerviroztak, aztán úgy 2 dl után otthagytuk. Az élmény a lényeg, részt vettünk. Egyébként kimondottan finom volt, tényleg.
Sörözés után új erőre kapva, fél órával az üzletek zárása előtt még végigviharzottunk a Kaufingerstrasse-n. Üzletből ki, üzletbe be. Emeletre fel, alagsorba le, aztán megint ki, egy másikba pedig be... Dris loholt utánam vagy 6 szatyorral, amelyekben a korábban vásárolt ajándékok lapultak. Ezerszer hátrafordultam, hogy "bírod még?", de ő hajtott, menjek csak, még van lóvé, visszaváltani veszteséges lenne, fussunk, hátha kapunk még valamit. Szerintem totál hülyének néztek minket, ahogy én loholtam elől, ő meg mögöttem a csomagokkal. Úgy futottunk végig a boltokon, mintha kergetnének. Este a szálodában már nevettünk az egészen. Dris úgy szólított: Kaufingerstrasse Réme. Aztán belealudtunk a röhögőgörcsünkbe.
