Minden olvasónak örülök, hát még a kitartóaknak, meg akik időről időre elmondják, mit ad (és mennyi időt vesz el :) ) a blogom. Jól esik, hát persze. Szeretem őket, s tisztelem a véleményüket. Ám amikor azt írják, azt mondják, olyan ez az egész, mint valami szappanopera, úgy érzem, félreértenek. Sajnos. Nem tragédia, de jobb lenne máshogy. Eredeti célom ugyanis nem ez. A blogomat tényleg úgy vezetem, mint az asztalfióknak készülő naplókat, vagyis bele írom minden napom főbb eseményeit. De természetesen nem gondolnám, hogy fontos, kivel hol és mit ettem. Felületesen nézve ezeknek nincs jelentősége, de a célom épp az, hogy legyen. Ugyanis egy ember személyisége ezekből az apróságokból rajzolódik ki. Mit gondol erről, arról, amarról. Milyen az ízlése, zene, fotó, színész, pasi, nő, ruha. Mit eszik, mit iszik, hol, kivel. Mikről beszélget, mikor humorizál, mikor komolyodik el. Hogyan éli hétköznapjait, hogyan szeret, hogyan bosszankodik. Feelingek sora.
Tegnap gondolkodtam ezen, amikor megint egy réges régi Sex and the City részhez kapcsoltam a tévét (igen, a sosem nézettet). Van, akinek ez a sorozat négy nő évekig tartó nyafogása. Másoknak hűűű, kimondták, hogy farok. Pedig a lényeg a feeling. Lehet szeretni, nem szeretni, követni, elutasítani, érzéketlennek lenni rá, máshogy gondolkodni. Persze, én sem értek egyet velük az esetek jelentős részében.
S hogy miért mondom ezt? Mert Kortárs Elvtárs postolt rólam. S a jót láttam meg benne. Azt, hogy ő meg meglátta bennem, ami kicsit hiányzott. Amit megkapok a baráti körömben, de a blogban csak nagyon ritkán. Tehát most örülök, és fülig száj.
Tegnap gondolkodtam ezen, amikor megint egy réges régi Sex and the City részhez kapcsoltam a tévét (igen, a sosem nézettet). Van, akinek ez a sorozat négy nő évekig tartó nyafogása. Másoknak hűűű, kimondták, hogy farok. Pedig a lényeg a feeling. Lehet szeretni, nem szeretni, követni, elutasítani, érzéketlennek lenni rá, máshogy gondolkodni. Persze, én sem értek egyet velük az esetek jelentős részében.
S hogy miért mondom ezt? Mert Kortárs Elvtárs postolt rólam. S a jót láttam meg benne. Azt, hogy ő meg meglátta bennem, ami kicsit hiányzott. Amit megkapok a baráti körömben, de a blogban csak nagyon ritkán. Tehát most örülök, és fülig száj.
