- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2007. február 05. - Antibaby

Mit nem adtam volna érte, ha az én tinédzserkoromban jött volna divatba az emo. Akkor nem éreztem volna olyan baromi egyedül magam a világban. Még ha divatból is, de lettek volna olyanok, akik a hasonló gondolkodás illúzióját keltették volna bennem. Biztos, hogy ha másra nem, az önbizalmamra hatással lett volna. De akkoriban csak New Kids-esek voltak, s az ellentábor, aki szerint az nyálas és szar. Más nem nagyon. Oké, pont vége volt a Bonanza korszaknak, s jobb híján Ákosban találtam meg azt a fajta filozófiát, amellyel azonosulni tudtam. Ma már ki nem állhatom, de akkor az volt, azt' kész. Két óra között a szünetben kapcsolgatták a tévét az osztálytársaim, NKOTB és Nirvana klipek között, össze is vesztek néha. Ha meg kértem, nézzük inkább Björköt egy harmadik csatornán, 36 ráncolt homlok fordult felém.
Oh, ha legalább a suliban, vagy a lakótelepünkön lett volna néhány emos... Akik hozzám hasonlóan nem isznak, nem dohányoznak, nem esznek húst, s beleszakad a szívük a világ szörnyűségeibe és szépségeibe... (Esetlen így leírva. :) ) De nem voltak.
S pont ezért furcsa, mi ez a nagy őrület most, hirtelen tisztalelkű lett mindenki. Elsősorban persze divat, de mégsem autót lopnak vagy vodkát vedelnek. Ha így alapoznak, talán megmarad belőle valami. Lehet, hogy megint naív vagyok?

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr226821201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bahha 2007.02.05. 10:15:59

naiv vagy :) hú és MO-n úgy látom rohadtul utálják az emokat, bár én személy szerint szimpatizálok velük. az a gond szerintem h a belső és külső 'emóságot' nem választják szét és így sokakra az öltözködés miatt mondják hogy emo. nah, nem tudom ennek lett-e valami értelme, de te péel nézted milyen sok antiemo oldal van??

2582 2007.02.05. 11:07:44

Szerintem ez tökmindegy. Ha valami megjelenik, felbukkannak az ellenzők is. Ja, ha a külsőségeket említetted, az tuti, hgoy én nem festeném feketére sem a hajam, sem a szemem...

hp 2007.02.05. 11:08:59

az en velemenyem, hogy gusztustalan az emo. mi lesz igy a fiatalokkal? ilyen szar trendnek bedolni??? fiuk sminkelik magukat??? mi ebben az egyeniseg??? mostanaban a buzisag trendi, es a hetero sracok is kezdenek femininne valni... nem ertem, mi tetszhet ebben a kiscsajoknak... sztem ez nem lazadas, hanem pont hogy bedoles az uj szarsagnak. naiv vagy. sokan nem lopnak autot es aki neha vodkat iszik az azert nem hulye es vadallat ja es az sem, aki hust eszik.

2582 2007.02.05. 11:43:48

hp, nem értem a dühödet, én nem ilyen összefüggésben írtam, s nem vadállatoztam le senkit. S legfőképpen nem a külsőségekre mondtam, amit mondtam. Igen, ez egy beetetés, egy divatszarság, amiből sokan sok pénzt húznak. Az én postom viszont másról szól.

hp 2007.02.05. 13:09:05

nem vagyok duhos egyaltalan, csak rohejesnek tartom, hogy elindul egy ilyen ujabb foshullam, es sullyednek el benne es orulnek neki. en sajnalom szegeny emo-sokat es mindenkit, aki divatbol csinal valamit, mert rohadtul nincs egyenisege. a tisztalelkuseg belulrol jon. nem kell ehhez tokio hotel es durva smink. bocs, ha felreertettem a bejegyzesedet, de ugy ereztem, pejorativan illetted az alkoholfogyasztast es a husevest. meg csak annyit, hogy nem isznak es nem esznek hust, de nem tudni, hogy fiu vagy lany az aki szembe jon. szerintem nics semmi gond azzal, ha valaki el, es azt eszik, iszik, amihez kedve van, de legalabb nem azzal eteti magat azzal, amit masok kitalaltak...

61597 2007.02.05. 20:49:23

Nana! Azt kell hoy mondjam a buziságot és az igényességet is kezdik összekeverni...kedves hp. Nagyrészt tudatlanságból vagy féltékenységből. A másik mi az hogy divatszarság? Amit kettőnél többen csinálnak az már az...egyébként meg mondjatok valamit amiből nem húznak pénzt...szar ezek elég szar indokok arra hogy utáljuk az emósokat. Egyébként én nem emo hívő vagyok, hanem az épp érvek híve (ez milyen magasztosan hangzik:)..nem esetlenül:P :) ), szóval ha már valamit utálunk akkor azt ne azért utláljuk mert jaj E betűvel kezdődik vagy hasonló mondvacsinált ürügyek miatt. Egyébként az emosók számomra közömbösek...talán egy fiú és egy lány emóst ismerek és ők jó fejek semmi baj nincs velük...sőt.

2582 2007.02.05. 21:35:32

:) Jó, hogy itt vagy. :)

43055 2007.02.06. 08:42:00

Tegnap hazafele azon gondolkodtam, hogy a 80-as években is volt emo, úgy hívták őket, hogy Duran Duran. Festett szem, taréj haj, dallamos rock. Minden stimmel. De tök érdekes, hogy róluk senkinek sem jutott eszébe, hogy homoszexuálisak, vagy metroszexuálisak. Úgy látszik idővel megtanultunk két szót, amit előszeretettel használunk olyan emberekre, akik kicsit kirínak a tömegből.

crazychico 2007.02.07. 21:55:33

Örülök, hogy így látod:)

sunnyboy 2007.02.08. 10:11:10

Úgy tűnik nagyon le vok maradva:), abszolút nem követtem ezt az emo dolgot:)...de egyet láttam, ami elvileg az, ez a No thanx nevű borzalom (szóljatok, ha ez nem ide tartozik)...háááttt...nem tudtam, hogy fetrengjek a röhögéstől vagy sírjak...?!?!

dhftjvrdhi 2010.04.16. 12:28:38

iszp3I qiorjexpgdks, [url=http://huvlnpntoczl.com/]huvlnpntoczl[/url], [link=http://bdofidxxkvzu.com/]bdofidxxkvzu[/link], http://dhwahdxjfwnh.com/
süti beállítások módosítása