Mit nem adtam volna érte, ha az én tinédzserkoromban jött volna divatba az emo. Akkor nem éreztem volna olyan baromi egyedül magam a világban. Még ha divatból is, de lettek volna olyanok, akik a hasonló gondolkodás illúzióját keltették volna bennem. Biztos, hogy ha másra nem, az önbizalmamra hatással lett volna. De akkoriban csak New Kids-esek voltak, s az ellentábor, aki szerint az nyálas és szar. Más nem nagyon. Oké, pont vége volt a Bonanza korszaknak, s jobb híján Ákosban találtam meg azt a fajta filozófiát, amellyel azonosulni tudtam. Ma már ki nem állhatom, de akkor az volt, azt' kész. Két óra között a szünetben kapcsolgatták a tévét az osztálytársaim, NKOTB és Nirvana klipek között, össze is vesztek néha. Ha meg kértem, nézzük inkább Björköt egy harmadik csatornán, 36 ráncolt homlok fordult felém.
Oh, ha legalább a suliban, vagy a lakótelepünkön lett volna néhány emos... Akik hozzám hasonlóan nem isznak, nem dohányoznak, nem esznek húst, s beleszakad a szívük a világ szörnyűségeibe és szépségeibe... (Esetlen így leírva. :) ) De nem voltak.
S pont ezért furcsa, mi ez a nagy őrület most, hirtelen tisztalelkű lett mindenki. Elsősorban persze divat, de mégsem autót lopnak vagy vodkát vedelnek. Ha így alapoznak, talán megmarad belőle valami. Lehet, hogy megint naív vagyok?