Ha valamit utálok, az az, hogy épp arra vagyok dühös, akit szeretek. Méltatlan, hogy haragudnom kell rá. S rossz, hogy velem jön a düh egyik napról a másikra. Ááááááá...

A múlt hét egyébként a barátság-reform jegyében telt. Kaptam jogos, megszívlelendő kritikákat. Komolyabban kell vennem a baráti kapcsolataimat, ez tény. Aki épp rám zúdította dühét, ugyanazt érezte: neki van bűntudata, hogy nem elég elfogadó velem. Pedig teljesen igaza volt, hibáztam.
Ugyanakkor van olyan kapcsolat, amit nem kezdhet ki semmi. Dris. Nem nagyon jól ismer, hanem jobban, mint én magamat. Mindig tudja, mit miért csinálok, mit miért mondok, mi zajlik bennem, mi bánt, minek örülök. Ismeri minden hibámat, minden hülyeségemet, s mégis szeret. Önzetlenül. S tudom, hogy mindig így lesz. Ez egy nagyon jó és fontos érzés. Ha nagyon gazdag lennék, rendelnék tőle egy könyvet, írja meg a használati utasítást hozzám, értelmező szótárral. Hosszú, aprólékos munka.