Szabadságolnom kellene magam már régóta. Ráadásul mindenki nyűgös és nagyon érzékeny. Sorban sértődnek meg, vagy inkább mondjuk úgy, sorban tolnak le az ismerőseim, ezt sem csináltam, azt sem csináltam, nem hívtam fel névnapjára, nem küldtem egy sort sem szülijére, állandóan lemondom vagy átrakom máskorra a találkaidőpontokat, nem kérdezem meg, milyen volt a hétvége, nem köszöntem meg a tiszteletjegyeket... blabla. Mindannyiuknak igaza van. Restellem. Link lettem, nem tudom, miért. Néhányan legyintenek: csak szerelmes. Oké, erre fogom fogni, amíg rendbe nem hozom, amit elcseszek éppen. A barátságot ápolni kell, a barátok fontosak. Még új, hogy ilyen sokan vannak.
Én, nowdays: szerelmes, boldog, fáradt.
Én, nowdays: szerelmes, boldog, fáradt.
Hamarosan birtokolni fogom őt. Hosszan tanakodtam, megjutalmazzam-e magam vele abból az alkalomból, hogy különösebb erőfeszítés nélkül egyetlen hónap alatt sikerült kikecmeregnem az anyagi válságból. Épp a nemleges válasz felé hajlottam, amikor barátnőm meglátta a fotót, és ujjongva visította: fúúúú, ez nagyon-nagyon illik hozzád! S tényleg. Még megmutatom Drisnek, aztán valószínűleg megköttetik a business.
