Dühömet ablakpucolásba folytottam. A takarítás jobb, mint bármilyen woodoo bábu, a piszok a mérgünket tárgyát képező személy. Addig kapargatjuk, amíg teljesen eltűnik. Felszabadító érzés.
Közben azon merengtem, anyukám mekkora ügyet csinált mindig is a takarításból, de legfőképpen az ablakpucolásból. Évente max. kétszer, hatalmas nyögésekkel kísérve látott neki, s én mindvégig azt hittem, ez egy nagyon nagy meló. Mostmeg kész lettem 3 ablakkal 15 perc alatt. Pikk-pakk megvan, aztán csilli-villi. Palacsintasütés dettó. Elgondolkodtató, vajon mennyi mindennel lehetek így. Belém rögzült, hogy nehéz, úgysem sikerül, úgysincs hozzá erőm, tehetségem, úgysem fogok tudni megfelelni. S vajon hány nő  ember filózik ilyesmin ablakpucolás közben?