A Burger King most futó plakátjának szlogenje feldühítette a feministákat, szvsz nem alaptalanul. A reklám szlogenje úgy hangzik: "Élj úgy, mint egy férfi, egyél úgy, mint egy férfi!" Egy magánszemély nyílt levéllel fordult a Burger Kinghez, mivel szerinte a gyorsétterem-lánc fogyasztóinak nagy részét kitevő tinédzsereknek és mindenki másnak azt sugallja, hogy természetes, ha a férfiak megcsalják a partnerüket. Az olyan igazán férfias. A levél szövege a következő volt:
"Tisztelt
Burger King!
A mostani
"Dupla Élvezet" reklámjukat visszataszítónak, nőgyűlölőnek,
hímsovinisztának és felháborítónak tartom.
Felháborítónak
tartom, hogy olyan reklámot jelentetnek meg 2007-ben Magyarországon, ami azt
sugallja, hogy teljesen rendjénvaló egy férfinak a feleségét, barátnőjét
átverni, hülyére venni és megcsalni, mert ez alapvető joga a férfiaknak.
Hát
felvilágosítom Önöket, hogy nem az. Ha nem vették volna észre, akkor 2007-ben
Magyarországon minden második megkötött házasság válással végződik, főként
azért, mert valamelyik fél, függetlenül nemétől, félrelép, hülyére veszi, vagy
átveri a másikat.
Nem tudom,
hogy volt-e a reklámszakembereik között nő, és volt-e olyan ember, akit már
megcsaltak életében, vagy szenvedett-e attól, hogy a szülei elváltak, és / vagy
megcsalták egymást. Nagyon nem kellemes élmény egyik sem, és maga a reklám egy
nők számára megalázó szituációt mutat be, miközben a férfiak elítélendő
magatartását evidenciának, társadalmilag elfogadható viselkedésnek tudja be.
A reklámmal
a tizenéves korosztálynak azt sugallja, hogy partnereiket nyugodtan csalják
meg, hiszen úgysem jönnek rá, és egyébként is, jogukban áll így tenni. Ez a
reklám teljes mértékben elfogadhatatlan társadalmi, szociológiai szempontból.
Kérem a
reklám azonnali eltávolítását."
A tiltakozáshoz csatlakozott több civil szervezet is, köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete. "Mi is azt gondoljuk, hogy bármilyen szellemes reklámot is szeretnének
közzétenni, az lehetőleg ne sértsen senkit, ne közvetítsen
társadalmilag káros tartalmat. A
gyorsétteremlánc hirdetése sokakat sért, és negatív társadalmi
magatartásformát, értéket közvetít."
Persze a Burger King nem reagált, a plakátot nem távolította el. Én viszont csatlakozom azokhoz, akik nem tartják elfogadhatónak ezt a fajta kommunikációt egyetlen cég részéről sem. Valamint én sem hiszem, hogy egy férfi alapvető emberi joga társa megcsalása csupán azért, mert férfi. Viszont hozzá kell tennem, bár a tiltakozó levél tartalmával egyetértek, hangvételével nem. Ugyanakkor lehet, hogy erre van szükség ahhoz, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, ami már a többségnek teljesen mindennapos és fel sem tűnik.