Nem tudtam egyedül maradni. Mentem mindenfelé egész szombaton. S jó volt, amennyire ilyenkor jó lehet. Még az éjszakába is belevetettem magam. Szórakozni, legalábbis annak szándékával. Fecske, taxi, West Balkán, taxi, Cha-cha-cha, séta hazáig. Nem találtuk a zenét. A társaság egy része meg eleve el volt cseszve. Másik része megnyugtatott. Végül hajnali négy körül, az est befejezéseként belefutottam frik barátaiba, nehogy elfelejtsem, mit szeretnék elfelejteni.
A sírva-nevetve szakítás utáni röhögős, szenvedős és mérges hangulatfokozatokból most épp a dühnél tartok.