Ismét járok pszichológushoz, mivel az elmúlt pár hétben több olyan rosszullétem is volt, ami pánikbetegség tüneteit vonultatta fel. Szinte mindet. Nem akartam megvárni egy súlyosabb állapotot, úgyhogy kézbe vettem az ügyet. Felkerestem egy kimondottan erre szakosodott pszichológust, aki kb. velem egy idős, és tisztára úgy néz ki, mint Marsi Anikó, csak szimpatikus. Nehezen is dolgoztam fel ezt az ellentmondást. :) (Jaj, de piszok vagyok.) A pszichodoki úgy 40 perc kérdezősködés után megmondta, nem vagyok pánikbeteg, de pánikszerű reakcióim vannak bizonyos helyzetekben. Megint lesz hipnózis, aminek hallatán felderült az arcom.
Mivel munkaidőben van a terápia, felvázoltam a főnökömnek is a helyzetet, dióhéjban. Bocsi, minden héten ezen a napon korábban elmegyek. Nagyon megértően fogadta, menjek csak. Ja, és ha stresszel a munka, egy ideig nem terhel rám nagy projekteket. No és ha már ott vagyok, tájékoztat, hogy jutalomosztás van, én pedig a magasabb kategóriába sorolódtam. Próbáltam pókerarcot vágni mindehhez.
Visszatérve a pánikhoz, annyira félelmetes ez a szó... Látom az arcokon, ha mondom valakinek, hogy megijednek. Egy habzó szájú, dühöngő őrültet képzelnek maguk elé. Pedig a valóság más. Már túl vagyok egy több órán át tartó rohamon, egy egész délelőtt telt azzal, hogy forgott velem a világ, hasogatott a fejem és hányingerem volt, de kívülről senki nem vett észre semmit. Bár minden percben úgy éreztem, menten elájulok, precízen csináltam a dolgom, mint a kisangyal. Sőt, talán jobban koncentrálok ilyenkor, s nagyobb a munkakedvem. Nem akarok kiesni a munkából. Szóval nem estem pánikba a pániktól. :) Más dolgom van most, nem gyengélkedni.
Az októberben végetért terápiám óta rendben éreztem magam. Esélyt sem láttam rá, hogy a régi állapot köszöntsön be újra. Nem is fog. Nem volt kedvem pszichológushoz járni már, de jobb megelőzni a bajt. A pszichodoki amúgy is fontos szerintem. A pénzt szerettem volna most másra költeni, ez tény. De ez van. Jut majd egyébre is.