Egyetlen egy dologhoz lenne kedvem most: Drissel ülni a bevásárlóközpontban a padon, és nézni. Ahogy a kisgyerekek lábujjhegyre emelkedve igyekeznek elérni a szökőkút gombját, s belelilul a kis ujjuk, annyira nyomják. Ahogy elfelejtik becsukni a szájukat, amikor a vízsugár a magasba emelkedik. Ahogy egy 3 éves forma kislány énekel és táncol a tükör előtt, majd észreveszi, hogy nézzük, s elkezdi magát még jobban produkálni.
Drissel tegnap azt játszottuk, hogy én a gyereke vagyok, és épp a mindentkérdezős időszakomat élem. A miért...? miért...? miért...? miért...? kérdésekét. Ezekkel az a baj, hogy teljesen jogosak, s mi felnőttek mégsem tudunk válaszolni rájuk. Drisnek sikerült. Igyekeztem a válaszára is legalább 50 miért-es kérdéssel reagálni, de mindet frappánsan reagálta le. Olyan nyugalommal és rutinnal adott kielégítő válaszokat, ogy gyönyör volt hallgatni. Ha minden szülő így csinálná, nem lennének olyan feszültek ők sem, meg a gyerek sem, amiért nem kapott normális választ vagy nem figyelnek rá eléggé. Dris nagyon ért a gyerekek nyelvén. Jó apa lesz.