Hajóval menni a Szigetre nem olyan kellemes élmény, mint ahogy hangzik. Mondhatnám, gagyi. Azt, hogy fél óránként indul, úgy értik, hogy óránként, s akkor sem pontosan. Azt, hogy lesz dj rajta, meg úgy, hogy recseg valami rádió, amiben épp beszélgetés zajlik. A hajó késik, sokba kerül, lassú és büdös, úgyhogy majdnem lekéstük a Nitzer Ebb koncertjét. Lehet, hogy vakként és süketként éltem eddig, de ez a név számomra semmit nem mondott tegnap délutánig. Pedig kellemes meglepetés ért, az angol elektrozenekart egyszer sötétedés utáni koncerthangulatban is meghallgatnám.
A Sziget lényege számomra a nagy beszélgetések, amelyet most a Quimby elé iktattunk be Rékával, s amelyet csak az szakított félbe, hogy egy magas, szőke, szép arcú és nagyon koszos holland srác megkért, fordítsam le neki a Pesti Est különszámát, konkrétan mind a 140 oldalt. Háááát hóógyne, végülis ráérünk... Aranyos pofa volt. Cserébe megkértem, jegyezze meg a Quimby nevet, és ha van rá módja, hallgassa meg őket a Nagyszínpadon. Lehet, hogy rosszul tettem, nekem legalábbis ennél még csak sokkal jobb Quimby-koncertekhez volt szerencsém ezidáig.
Mire átmentünk a Sziget majdnem végében levő Meduzába breakbeat partyra, pont elszállt az áram. Azt hittük, sikerült megtalálni az egyetlen pontot a Szigeten, ahol nincs zene, de ahogy később olvastam, a Manu Chaot is félbeszakította a nagy csend és sötétség. A Meduza felé még megvolt a jókedvem, aztán nem tudom, hol veszíthettem el. Talán öregszem, mert amikor Dris cigije megégette a könyökömet, az például nem dobott fel. Fél óráig jegeltem. Megkíséreltem táncolni, de befordított a zene is. Aztán láttunk egy 5-6 év körüli kisfiút, aki be volt zárva egy autóba, a dübörgő Sziget közepén, éjfélkor, s nagyon sírt szegény. Megkerestük az anyukáját, aki egy ruhás bódéban árusította a gönceit, s nagyjából egy vállrándítással válaszolt, majd "Nehogy már kioktass az anyai feladataimról, husika!" (pedig szemlátomást rá volt szorulva) megjegyzést intézett Dris felé, amitől a maradék életkedvem is elment. Volt egy másfél-két óra, amikor minden idegesített. Zaj, fény, emberek, por. Aztán egyszercsak elmúlt.
A nap dumája: "Igyunk arra, hogy iszol!" Erre fel, csak úgy játszásiból belekortyoltam egy Bacardi-kólába, majd fintorogtam egy nagyot, és végül egy jeges Bacardi Breezer-t szürcsöltem el, ami finom.
Reggel irdatlan torokfájásra ébredtem, ami lehet a több kiló benyelt portól, a jeges italoktól, vagy a folyamatos nyakiér-dagasztó kiabálástól. Most viszont már mennék újra, azonnal.
(Nagy visszalépésnek tűnik, hogy a tavalyi vegakajálda-hálózat nincs kint idén, pedig nagy népszerűségnek örvendett a húsevők körében is.)