Véletlen, hogy ismét egy Pál Utcai Fiúk koncertre keveredtem, de nem bántam meg. A múltkori ZP-snél sokkal jobban sikerült, régi dalokkal, a Szigethez és a PUF-hoz képest is elég jó hangosítással. Ezúttal eljátszották a múltkor hiányolt "Úgy csinál"-t is, s az én alaphangulatom is jobb volt. Sajnos becsúszott egy kis feszkó és vita Drissel, de utána feloldódás, tánc hajnalig. Talán nem meglepő, én leginkább a Magic Mirrorban találtam meg a számításomat, úgy 7 egység hetero, 3 egység homo közegben, utóbbiak is abból a fajtából, akikről nem mindenki állapítja meg ránézésre... Faltól-falig barátságos arcú emberek. Szombat este végre rájöttem, mi szükséges ahhoz, hogy nekem jó hangulatom legyen, jól érezzem magam és táncoljak. Nem pótszerek, hanem hasonló igényű és ízlésű emberek. Sajnos ez ritkán adatik meg. De mostmár törekedni fogok a beszervezésükre, tudatos társaságformálás következik, vagy mi.
Ha az ember megszokja, hogy csak hajnali négykor álmosodik el, és délután egykor kel fel, nem könnyű éjfélkor hazafelé venni az irányt a másnapi munkára gondolva. A vasárnap ezért rövidre sikerült. A várva várt, mindennél fontosabb Sinead O'Connor, egy kis Erik Truffaz-val megspékelve. Utóbbit most hallottam először élőben, bár lemezről sem ismerem túlságosan. A mai koncert után nem lep meg, hogy annyira sokszor hívják Magyarországra fellépni a francia jazz-trombitást. Állítólag ennél még pörgősebb és ütősebb bulikat szokott csinálni, de ez a mai is maximálisan meggyőzött.
Sinead meg... hát igen! Ő nekem továbbra is a minden. Tudom, egy ilyen fesztivál-fellépés nem a megfelelő közeg a hangja és zenéje számára. Ezért úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó észrevenni, hogy rossz a hangosítás, s dumálnak a nézők. Mondjuk azt továbbra sem tudom megérteni, miért megy be valaki a tömeg közepébe, ha szemlátomást nem érdekli az előadó, s végig a haverjaival beszélget fejhangon kiabálva, a színpadnak háttal, ezzel élvezhetetlenné téve a körülötte állók számára a műsort. Ha tudtam volna bunkónémetül valami frappánsat... Egy idő után rájöttem, akkor járok legjobban, ha becsukom a szemem, s igyekszem kiszűrni, amit hallani akarok, és távol tartani magamtól, amit nem.
Sinead ugyanolyan shy és pure volt, mint mindig. Oké, nem az a dinamit már, s a hangját is eldohányozta már annyira, hogy a magasak ne legyenek a megszokott erőteljesek. Persze még így is wow, meg hű. Mezítláb adott elő, nulla giccs, nulla show-elem. Közgazdász ismerőseim mondanák, hogy nem nulla, mert az is egy érték, hanem "nincs". Mint ahogy ráadás sincs. Ő nem ez a típus, csak jön, énekel szép csendesen vagy éppen torkaszakadtából, s elsétál. A mai előadása is gyönyörű volt. Szeretnék egyszer eljutni egy olyan koncertjére, ahol teljes mértékben élvezhetem. Ahova azért mennek az emberek, és azért veszik meg a jegyet, mert rá kíváncsiak.