Még nem száradt meg a tinta... vagy hogy is mondják... éppcsak odakerült a pont az előző postom végére, s már el is dőlt, mégiscsak ráhúzok még az utolsó napon. Délelőtt tízkor léptem le a munkából, nevezzük szokatlan időpontban megkezdett szabadságnak. Csíkszem, vánszorgás a K hídig (valaki árulja el, miért hívják így!), bent viszont a régi szeretemsziget érzés fogadott. Alig múlt dél, a legtöbb helyről mégis megállás nélkül szólt a zene, fáradt/józan fiatalok sétáltak itt-ott, nem volt tumultus. Sokan már elindultak haza, vállukon a hatalmas batyuikkal. Szó sem volt róla, hogy éjszakáig maradjak, alig bírtam menni, lélegezni, gondolkodni, nyitva tartani a szemem. Kellemes délutáni programokat választottunk, kezdve a még mindig varázslatos Lumináriummal, aztán sok-sok séta, ücsörgés egy játszótér hintájában, később pedig egy amerikai modern tánc társulat előadásának megtekintése. Utóbbi sajnos az első igazán negatív élményemmé vált táncelőadás tekintetében. Mire végetért, átfáztunk, úgyhogy hazaindulás előtt még befeküdtünk az Ambient sátorba, hármasban, egy forró tea és a kívánatosnál hangosabb chill out zene társaságában. Hazatérve kéjesen vágtuk le magunkról a karszalagot. Valahogy idén nem bánom, hogy vége. Sok minden történt az elmúlt héten, ért pár élmény, megismertem új dolgokat, embereket, tanultam magamról is ezt-azt, részese lehettem jó néhány érdekes előadásnak, de összességében kicsit keserű szájízzel távoztam. Legyen igaza mindenkinek, aki szerint jövőre jobb lesz.