Fáziskésésben vagyok, még csak most néztem meg a Capote-t, s rögtön meglepődéssel kezdtem. Kínosan ügyelek rá, hogy ne olvassak előre szinte semmit a filmekről, nem szeretem, ha befolyásol, arról nem is beszélve, hogy számtalan cikk lelövi a poént. A Capote-nek sem néztem különösebben utána, csak annyit tudtam róla, ami eljutott így is hozzám: Philip Seymour Hoffman Oscar-díja, aminek nagyon örültem, s a film után már halmozottan megérdemeltnek tartok, valamint azt, hogy meleg, meleg, meleg, meleg, meleg... Mindenhonnan ez folyt, s nem értem az okát. Capote valóban homoszexuális volt, a személyisége szempőontjából ez egy jelentős tulajdonsága is, s mivel valós személyről van szó, így kellett megjeleníteni a vásznon. De a film és a történet szempontjából oly' mindegy az író szexuális hovatartozása... s csak morgok megint, hogy ez az egy keringett a köztudatban az egyébként sok díjra jelölt filmmel kapcsolatban, amelyről biztos ezer mást is lehetne közbeszélni. Lehetne, talán azoknak, akik értik, miért nominálták mindenfelé. Az író nem hétköznapi személyiségének bemutatása elég jól sikerült, s ha ennyi volt a cél, akkor ötös alá. Ha viszont több, arra kísérletet csak az első egy órában láttam. Aztán valahol elkanyarodott. Ettől függetlenül élveztema filmet. Nem csupán Hoffman és a szintén kiváló színésztársak (Catherine Keener, Chris Cooper) alakítása, hanem a szép, ötletes képek, hangulatos helyszínek, gyönyörű házak miatt is.