Csütörtökön nyit, és január 13-ig lesz látogatható a Szépművészeti Múzeumban az a kiállítás, amely Hundertwasser sokoldalú művészetét és személyiségét hivatott bemutatni. Festészeti, grafikai művei mellett általa tervezett kárpitokat és építészeti munkáiról készült fotókat láthatunk majd. Hundertwasser az emberi jogok, a világbéke és a környzezetvédelem elszánt híve volt.
A tárlatot befogadó intézmény honlapja szerint a kiállítás átfogó képet mutat róla. Nem csak művészetének, hanem humanista életfilozófiájának, az ember és környezete harmóniájának megteremtésére való törekvésének is emléket állít.
Hunderwasserről itt a blogban is többször említést tettem, épületei közül kettőt is megcsodáltam Bécsben, s sosem felejtem el azt az érdekes, energetizáló érzést, amit nyújtott. Amint lesz lehetőségem, megnézem a kiállítást.