Elvileg tilos az álláshirdetésekben nem, kor, szexuális orientáció, vallás, etnikum, káros szenvedélyek stb. alapján diszkriminálni. Elvileg. Gyakorlatilag pedig az ilyen hirdetések igen gyakoriak. Ha nyomtatásban nem is, az első telefonhívásnál kiderül, X év felett nem is érdemes beadni az önéletrajzot. Hallottam már olyanról is, hogy valaki nem volt elég alacsony a titkárnői pozícióra. Természetesen ez nem az ő hibája, sokkal inkább nemleendő főnökéé, aki tekintélye csorbulásának érzi, ha az ő 160 cm-ét meghaladó beosztottal kell együtt dolgoznia.
Elsőre egyetértek, ne ezen múljon, ki alkalmas egy munkakörre és ki nem. Ha viszont jobban belegondolunk, vannak cégek, állások, ahol a fentiek alapján történő szelekció kizárásával a munkáltató érdeke jelentősen csorbul.
Mondok néhány példát. A klausztrofóbiás ember liftkezelőként való alkalmazása talán csak azért nem életszerű, mert aki írtózik a bezártságtól, maga is szívesebben jelentkezik teniszpálya-füvesítésre, vagy mit tudom én. De ott vannak például a dohányosok. Azon már rég túl vagyok, hogy nézzem, ki hány percet tölt távol a munkától füstölgés miatt, talán mert nálunk az osztályon remekül megoszlik: aki kávézik, az nem cigizik, és fordítva, aki pedig egyiket sem, az simán elpletykál telefonon a barátnőjével egy kávényi vagy dohányzásnyi időt. Egál. Meg amúgy sem ezen múlik a hatékonyság. De mi van egy olyan helyen, ahol nagyon fontos, hogy még véletlenül se legyen cigarettaszagú a dolgozó? A legelegánsabb "nagy" emberek sofőrjeinél pl. ez alapszabály lehetne, ha nem lenne egyben törvényszegés is.
Dweyra is hasonlóról ír: "Szerintetek túl nagy igény azt várni egy ebéd-házhozszállító cégtől, hogy a napi kaját ne egy cigitől messziről bűzlő és érezhetően higiéniai kihívásokkal küzdő (...) úriember kézbesítse a nevükben? Nyilván nem szmokingos, fehér kesztyűs pincérre vágyom, de azért alapvető tisztálkodás is létezne valahol... Azt hiszem, ez a cég ezzel le is játszott nálam."
Elsőre az is felháborító, hogy bizonyos állásokra kikötik, csak fiatalt, vagy csak idősebbet keresnek. Csak férfit vagy nőt vesznek fel. (Mondom ezt úgy, hogy épp a minap vitatkoztam össze kolleganőmmel azon, hogy az osztályunkon meghirdetett álláshoz szükséges személyiségjegyeket már előre, a jelentkezők ismerete nélkül kizárólag férfitulajdonságoknak tekintette. A sors fintora, hogy végül egy fiatal lány bizonyult a pályázók közül a "legtökösebbnek".) De mi a helyzet azokkal a cégekkel, ahol a dolgozó az arculat része, vagy a termékkel eleve olyan közönséget céloznak meg, amellyel sokkal inkább egy nyelvet beszél egy fiatalabb vagy egy idősebb nő vagy férfi? Egy extra nagy méretű ruhákat árusító üzlet veszíthet imidzséből, ha egy 40 kilós nő az eladó, és egy sportboltban is hitelesebb egy izmos fiatal, mint egy nyugdíjas korú, horgolt kardigános néni. Végülis modell is csak az tud lenni, aki úgy néz ki, mint egy modell, illetve Tarzan szerepére is csak akkor alkalmas a féllábú színész, ha egyetlen kétlábú sem jelentkezik.
Nem a cégvezetés joga eldönteni, milyen személyt képzel el a terméke, szolgáltatása értékesítéséhez? Nem és de egyszerre.
Aztán ott van az egyik legismertebb disztributori hálózatot fenntartó, kozmetikai cikkeket árusító cég. Termékeik közt szerepel egy csomó olyan, amit férfiaknak szánnak, illetve jó pár nemtől függetlenül használható is. Nem beszélve arról, hogy férfi is el tud adni nőknek szánt szépészeti cikkeket, sőt. Mégis, weboldalukon és minden egyéb helyen is csak tanácsadónőket keresnek. Egy férfi ismerősöm írt egyszer nekik, legyenek szívesek tájékoztatni őt, hogyan válhatna tanácsadónővé. Kitérő választ adtak, valami semlegeset, mintha nem értenék, mi a kérdés mögött megbúvó igazi kérdés.
A téma kicsit leegyszerűsített bemutatásával és az álnaiv kérdésekkel gondolatot szeretnék ébreszteni. Beszéljünk róla, ki mit tart elfogadható és nem elfogadható kizáró tényezőnek a munkaerő-piacon, attól függetlenül, hogy a törvények diszkriminatívnak nevezik-e vagy sem!