A jó pasi, aki nem jó ember. Pedig a szépség belülről fakad, mondják, s ez nem egyszerű közhely, egyetértek vele. Mégis, időnként megszédít a puszta külsőség. Talán azért, mert remek színészi tehetséggel párosul, s elhiteti, van ott valami kikaparnivaló a felszín alatt. Aztán csak a körmöm lesz mocskos, de nagyon. Kicsit visszasírom azt az időszakát az életemnek, amikor nem motivált a külső a párválasztásban, vagy legalábbis nem a jóképűség, nem a szép szempár... Milyen fura, hogy tinédzserként nem érdekelt, ki hogy néz ki, most meg bedőlök. Ez a változás fejlődés is lehetne, mert a külcsín és a belbecs együttes érvényesülése mégiscsak több a puszta belső értékeknél. De sajnos azt tapasztalom, alig látni jó pasit, aki jó ember is. (Na jó, Brad Pitt messziről jött ember, azt mond, amit akar. ;-) Még hiú embernek sem alkalmas, aki csak a külsejére az. Hódítani egy mosollyal, egy formás popsival, egy jól belőtt ruhatárral, aztán a sekélyesben evickélni, ügyeskedve, észre ne vegyék, hogy bizony nincs ott annyi tartalom. Villogni a lexikális tudással, lobogtatni a világirodalom nagyjainak köteteit, aztán egy mondatban tucatnyi helyesírási hibát pakolni. Az ilyen kirakatfiguráknak a szabadságfüggés (oh) álarca mögé rejtőzni kényelmes, mert ha kezdene kiderülni, hogy nincs mit kikaparni, erre hivatkozva sarkon lehet fordulni, s hülyíteni, legyezgettetni hiúságukat valahol máshol.
Természetesen mindez csak fikció, ha bárki magára ismer, az csupán a véletlen műve! De azért magára ismer...! :)