Elég nagy jelentőséggel bír, hogy az első blog, amit olvastam, még mielőtt belekezdtem volna a sajátomba, Szinglipasi Lúzernaplója volt. Emlékszem belőle nagyon sok mindenre. Egy postaláda zárjában felejtett lakáskulcs okozta kalamajkára, a fejlécben Keanu Reeves képére, előtte a híres kék és piros pirulákkal, valamint egy lefotózott ruhaszárítóra, amin kizárólag fekete pólók lógtak. Hát igen, ilyen egy magát lúzernek tartó szinglipasi téli ruhatára, mosolyogtunk akkoriban, nem rajta, hanem mellette. Arra is emlékszem, hogy egy idő után, ha eszembe jutott, mindig azt képzeltem, hogy úgy néz ki, mint Keanu Reeves. Annyira sokszor láttam azt a fotót, hogy vele azonosítottam. A sok fekete póló meg ugye megerősített. :) Annyira szerettem, ahogy írt... aztán ritkultak a bejegyzések, és egyszercsak bejelentette, hogy vége. Adott pár napot még a teljes törlés előtt, de nem éreztem fontosnak, hogy lementsem a blogját. Pedig azóta jó párszor eszembe jut, milyen szívesen elolvasnám, és az is, hogy vajon a srác itt van-e valahol körülöttünk. Lehet, hogy új néven új blogot indított, de az is elképzelhető, hogy ő már rég el is felejtette, hogy valaha freeblogger volt.
A második blog, amit elkezdtem olvasni, talán pont azokban a napokban, amikor az enyém elindult, Suematra-é volt. Őt szerintem nem sokaknak kell bemutatnom. Azóta is nagyon dönget, ír, díjakat nyer, megminden. Koca Suematra-olvasó vagyok, meg nem mondanám, miért. Illetve de, de azt inkább megtartom magamnak.
Megmondom őszintén, a NaNapló feliratról csak annyi ugrott be, hogy Nathalie írja, és mindig szép képekkel illusztrálta a bejegyzéseit. Meglepődtem, hogy még mindig létezik a blogja. Igaz, már hiányoznak azok a szép kis képek, és az sem jut eszembe, mikor és miért szakadtam le róla.
A Bunkó Autósok című blog, ha jól emlékszem, jogi viták miatt zárt be. Pedig híres volt, a tévében is emlegették, akár hatása is lehetett volna az autósok viselkedésére. A vége azonban az lett, hogy sokan perrel fenyegetőztek azok közül, akiknek az autóját pl. virágágyásban vagy emlékműhöz lapulva, vagy játszótér, illetve zebra közepén parkolva lefotózták - mégcsak nem is a blog tulajdonosai, hanem az olvasók. Hasonló blog most is működik, csak nem a freeblogon, és nem találom a linkjét.
Ezután kúszott fel a linkfalamra Freak (Freakkingdom volt a blog címe, ha nem csal a memóriám), akihez időnként még most is benézek, hátha... de nem. Ő is, mint sokan, eleinte csak ritkábban írt, azok a bejegyzések is főleg film trailerekről vagy számítógépes játékokról vagy nekem nem igazán tetsző zenéről szóltak, aztán végül már be sem jött az oldal. Sajnálom, mert kedveltem.
Aztán ott volt Narancspanni, akiről nem tudom, miért szoktam le. Tényleg nem. Tűzoltómániás druszám, akinek sok olyan tulajdonsága (külső, belső) derült ki, ami alapján hasonlónak éreztem magamhoz. Aztán ez az érzés egyszercsak megszűnt. Most jelszóval lehet belépni hozzá, aminek én nem vagyok birtokában. Egy másik "kapcsolat" is összefűz minket a neten, az a mi közös kis titkunk.
