Miután megnéztem a Nem vénnek való vidék című filmet, beleolvasgattam néhány kritikába, de a harmadiknál abbahagytam. Nem ugyanazt láttuk, úgy érzem. Az egyébként agyondicsért filmmel kapcsolatban két panaszt emelnek: 1. Semmi plusz nincs benne Cormac McCarthy regényéhez képest, 2. Minden nagyon klassz, csak lehetne benne egy kis humor. Hát, én nem olvastam az eredeti művet, de alig hiszem, hogy ez a jellegzetes, fanyar, Coen-testvérekre jellemző humor, ami a filmet végigkíséri, ott is jelen lenne. Csak hogy pár jelenetet említsek (akik még nem látták a filmet, ugorjanak a következő bekezdés elejére az olvasásban), elég vicces, hogy mekkora profiként és milyen nagy mellénnyel kerül a képbe Woody Harrelson, a film második felében, szinte látjuk magunk előtt, hogy ő lesz az igazságosztó hős, minden reményünk benne, aztán pár perc múlva teljesen lazán (mondhatni naivan) belesétál a gyilok karjaiba. Vagy a hoteltérkép-nézegetős jelenet, ott a vágás tesz rá egy lapáttal az abszurd helyzetre. Vagy amilyen flegmasággal kezeli a hullákat a Javier Bardem alakította figura. Ahogy szintén a Harrelson-os jelenetben lazán felteszi lábát az ágyra, nehogy véres legyen a csizmája... majd pár jelenettel arrébb hasonlóan kicsinyes mozdulatából (amikor megnézi a cipőtalpát, hogy tiszta maradt-e) tudjuk meg, hogy a nőt is kinyiffantotta. Nyilván nem azért nem mutatták, mert elhatárolódnak az erőszaktól, hiszen ha lenne ilyen törekvésük, már a film első jelenetében elszúrták volna.
Na de túl azon, hogy eddig is bírtam a Coen-stílust, és hogy Javier Bardem sosem tud más lenni, csak zseniális, a Nem vénnek való vidék egyéb eszközökkel is levett a lábamról. A csodálatos képek és a vágás, a hol zseniális, hol teljesen érdektelennek tűnő párbeszédek, a zenétlenség (az első zenei hangok a vége főcímben csendülnek fel), a csend, a realisztikus zörejek és hangok feszültségkeltő hatása, a személyiségábrázolások ismét Harrelsontól a totálisan tehetetlen, Tommy Lee Jones alakította seriffig... Jó ideje nem láttam olyan filmet, ami ennyire lekötött volna. Kegyetlenségéből adódóan nem az a szórakoztató fajta, amit sokszor megnéz az ember, de egyszer (-kétszer-háromszor) érdemes. Jó helyre mentek azok az aranyszobrocskák.
