Egész máshogy képzeltem a lakásvásárlási procedúrát. Azt hittem, majd kéz a kézben, kis virágmintás ruhácskában megyünk, békés, kiegyensúlyozott mosollyal az arcunkon, a tulajok kérdezgetik majd, friss házasok vagyunk-e és kíváncsian lesik, a ruha alatt domborodik-e már a pocak. Mi meg szerelmesen pillogunk egymás felé, és a hangulatos kis családi fészkek versengenek majd egymással értünk. Tervezgetünk majd, hogy itt lesz a gyerekszoba, ott meg a dolgozósarok, gardrób, háló, olyan csili-vili fürdőszoba, hogy meg lehet nyalni a wc-deszkát. A konyhaablakból rálátni a játszótérre, de nem kell az isten háta mögött éreznem magam, mert csak kiszaladok a sarokra, és már ott a város. Így képzeltem, valahogy.
Ehhez képest esőben mászkáltunk sárdombos építkezéseken. Használt lakás tekintetében meg dohos szag, penészes fürdők, szuterén és négysávos útra néző földszinti volt a választék. Nagyjából. Akadt néhány ígéretesebb, de azok is erősen kompromisszumos megoldások. Egyszer már szerződést is tartottunk a kezünkben, de a tizenvalahány oldalas szöveg bicskanyitogató részleteket tartalmazott, úgyhogy némi hangfelemelés után visszakoztunk. A mosolyunk még egymásnak szólt, de fáradt volt és csalódott, a szemünk karikás, a tiszta ruhánk meg fogytán.

Ez tartott egy ideig. Aztán besokalltunk, és már nem is nagyon nézelődtünk. Ekkor egyszercsak visszakanyarodtunk a legelső házhoz, amit még a legelején néztünk. Akkoriban elvetettük, azóta viszont olyan köröket futottunk, hogy átértékelődött minden. S most határozottan érezzük, megtaláltuk az ideális otthont. Vicces, hogy egész más, mint amit kerestünk. Azt sem tudom, hogyan jött egyáltalán szóba, hiszen földszinti, és azokat zártuk ki leghamarabb. De ez egészen más. Legalábbis az alapján, amit most látunk belőle. Nem nagyon tudok belekötni, mert hiába sorolok bármit, otthonérzetem van, és annál nyomósabb érv / ellenérv nem nagyon létezhet.
Hamarosan részleteket is közlök majd, de nem szeretném elkiabálni, hogy a miénk!