Ritkán érzem vidéken, hogy kevés a két nap. Nem azt mondom, hogy nem vágynék vissza kb. a 3. este Budapestre, de itt még lenne mit nézni, kipróbálni. A tegnap esti séta még inkább nyomasztó volt, de lehet, hogy ma rózsaszín szemüvegben ébredtem, mert az első nappali, városon keresztülrohanós élmények alapján nagyon tetszik Szeged. Valószínűleg tisztább, élhetőbb, nyugodtabb, mint a főváros, de én nem tudnék ilyen helyen élni, turistáskodni viszont remek. Nagyon sok szép épületet láttam, különböző korokból, és hát ugye azok a gyengéim. A legjobb viszont a vendéglátás. Az első este meglepően tapasztaltuk, hogy hamburgereseken és egyetemistákkal teli kocsmákon kívül nincs nyitva semmi, de aztán több kifogástalan (értsd: kifogástalan) helyet is találtunk. Ilyen pl. a Roosevelt téri Halászcsárda, vagy még sokkal inkább az Alabárdos étterem, ami hű, meg ha, meg minden. Olyan jó arc pincéreket fogtunk ki mindenhol, hogy már önmagában ezért érdemes volt odautazni. A messze földön híres Virág Cukrászdának is adtam egy esélyt, de a somlóijuk nem győzött meg igazán. Még lesz második kör, hátha csak rosszul választottam.
Tulajdonképpen szerintem körbejártuk teljesen a várost, még a munkáltatóm szegedi telephelyét is megkerestem, hogy megnézzem közelről. Szerintem nem vagyok ép. Csak arra kevés a két nap, hogy igazán átvegyük a hangulatot. Hogy ne kelljen továbbmenni, hanem ücsöröghessünk 3-4 órákat egy padon, ha az szimpatikus.
A legújabb kedvenc nyelvbotlásom: "szegedik szeretet?" :)
Folyt. köv.
