Besokallva attól, hogy sosem tudunk pihenni, mert mindig csöng a telefon és mindig jön egy feladat, egy rohanj ide, szaladj oda, intézd el, segíts, otthagytuk a fővárost a csudába, a telefont meg száműztük az utazótáska legaljára.
Most nagyon jó nekünk. Itt vagyunk egy Balaton-parti helyes városban, illetve annak legszélén. A parttól is távol, szinte az emberektől is távol, egy klassz kis üdülőben. Akkora apartmanunk van, hogy keringőzni is lehetne a nappalija közepén. Két privát erkély, csodás kilátás, 30 fokos víz a medencében, saját kerékpárjaink az ablak alatt. Sárgadinnyét vacsoráztunk fehérborral*, tekertünk egyet a csodaszép környéken, s boldoggá tesz, hogy Drisnek órák óta fülig ér a szája. Ezt a pár napot elneveztük spontán nászútnak.
Kb. 4 éve nem nyaraltam úgy nyaralásnak hívhatóan, úgyhogy épp itt volt az ideje. Jégeső és szélvihar sem akadályozhatja meg, hogy jól érezzük magunkat. Aztán, ha majd vissza kell mennünk, még legalább fél évi kemény, világmegváltó meló vár ránk.

* Hiába, a házasság alkoholizmusba kerget.