Szabim után 2-3 nappal elvileg kipihent vagyok, erejem teljében, meg minden. Úgyhogy semmi másra nem foghatom, csak az öregedésre, hogy egy koncert meg egy kis éjfél utáni beszámolóírás, azaz a késői lefekvés így megvisel. Ma délelőtt 10-kor már túl voltam a második kávémon, s még mindig csak könyökölni vagyok képes, meg laposakat pislogni. Közben időnként még feldereng kedvenc (és egykor sokat emlegetett) politológusom aranyos, mosolygó arca a tömegben, és hogy kellemes emberekkel volt tele a Syma Csarnok.
Be kellene vezetni minden koncertnap után egy álmodozós napot. Fizetettre gondolok, természetesen.