Megfigyeltem már, hogy a nyaralás minőségét az irodában maradók számára a visszatérő kollega bőrének barnasága határozza meg. A "hogyhogy nincs színed" egy tipikus és baromi unalmas kérdés szabi után, pláne, ha sajnálkozó tekintetek kísérik. Nem ettől függ ugyanis, ki mennyit és milyen jól nyaralt.
Én az a típus vagyok, aki 1-2 napozás után lebarnul, mégsem szoktam még nyár végére sem igazán csokivá vállni. A napon fekvést ugyanis kb. 20 percig bírom. Ha épp van arrafelé víz, amiben megmártózhatok, utána még egyszer 20 perc belefér, de ennyi. S mégcsak nem is az a fő ok, hogy a szemembe süt a nap meg nincs olyan pozíció, ami kényelmes is és nem is keletkezik barnulásmentes csík a hajlatoknál, redőknél. Sokkal inkább unom a strandon döglést. Eleinte jól esik, meg már alig várom, hogy végre napon legyek és ne kelljen semmit csinálni, aztán egyszerűen nem hiszem el, hogy ezzel fog elmenni egy napom. Pláne egy hetem vagy kettő. Nehezen bírom a tétlenséget. Nem arra gondolok, hogy nyaraláson szeretnék mosni, főzni, takarítani vagy rittyenteni egy jó kis, összetett Excel-táblát, hanem hogy csinálni valamit, ami egy hajszállal több, mint feküdni a napon... teszem azt körbebiciklizni a környéket, sétálni a közeli városban, figyelni az embereket egy kávézó teraszán, elsajátítani egy újabb fejezetet valamelyik hobbitevékenységemhez, hatalmasakat beszélgetni a kedvessel, haladni valahonnan valahova, s nézni, ahogy fut a táj, stb.
Ráadásul, amióta kimetszették az anyajegyemet, még akkor is a bőrrák jut az eszembe a déli napozásról, ha az orvosok megnyugtattak, hogy rendszeres szűrés mellett és magas faktorszámú krémmel nyugodtan napozhatok, persze csak egy kicsit. S még akkor is, ha tudom, nagyjából mindenkinek ezt mondanák, ha elmenne szűretni. De sajnos nem megy.* Csak kérdezget, miért nem vagyok barnább. Pedig manapság ez már...

*Menjen mindenki, szerintem! Mert az utóbbi 1-2 évben sokkal nagyobb a bőrrák veszélye, azon belül is a melanomáé, mint korábban volt, és sok orvos meséli, hogy későn fordulnak hozzájuk az emberek. Akkor, amikor már nem tudnak segíteni rajtuk. S hiába írják a magazinok, nincsenek egyértelmű előjelek és kizárható embercsoportok. Én például nem voltam fehérbörű és érzékeny sem, nem szoktam leégni, és sosem napoztattam magam ráncosra, aztán mégis bajba kerültem. Simán lehet akár attól is, hogy ujjatlan pólóban mászkál valaki a városban. Márpedig ki nem mászkál?