Fél év megfeszített tempó után hirtelen itt maradtam a rengeteg szabadidő közepén. Nehezen tudom felidézni, mit is tudtam annak idején kezdeni vele. Amik eszembe jutnak, azokhoz nincs kedvem. Tulajdonképpen semmihez sincs kedvem, csak ülni a szobában, esetleg sétálni (nem a szobában). Töltekezni, pihenni.
Antiszoc napokat élek, bár lassan hetekben is mérhetném. Talán három olyan ember van, akit elviselek magam körül. Ilyenkor mindennel nagyon kritikus vagyok, én ráadásul utálom ezt magamban. Vagy fél tucat "nem tudtam nem észrevenni, hogy..." típusú post áll piszkozatban, de nincs energiám, hogy kiküldjem őket a netre és álljam a vitát.
Kétségbeestem, vajon örökre így maradok-e. A pszichodokim megnyugtatott, hogy most erre van szükségem, élvezzem ki a semmittevés minden csodálatos pillanatát. Aztán újult erővel... na. Ezt fogom tenni.

Egyik éjjel céltalan tévékapcsolgatás közben a Filmmúzeumra keveredtem és elcsíptem egy dokufilmet a V'Moto-rock zenekarról. Azóta szinte folyamatosan az ő videóikat nézem. Szerettem én mindig is, csak kicsit elfelejtettem. De tuti, hogy ha 10 évvel korábban születek, huszonévesen V'Moto-rock rajongó lettem volna, később meg Demjéné. Eszméletlenek a szövegek, Rózsi piszok jól énekel, bejön a zene is, tele érzelemmel és ráadásul korhű. "40 a jegy, s talán 60 az élet..."
Elérhető felvételből sajnos keveset találtam, főleg Három Kívánságos "haknikat", de így sem rossz. Némelyikről ugyan nem értem, miért fekete-fehér, amikor már színesben is láttam... Na mindegy.

 
Fekszem az ágyon                              Moziklip