Nem blogolok, mert még mielőtt írnék, már elkezdek agyalni a reakciókon, s tartok a támadásoktól, a félreértésektől, a feszültségtől. Rég volt ilyen, vagy talán még soha, hogy ez az érzés (amit lazán beteszek az önbizalomhiány feliratú fiókba) annyira elhatalmasodjon, hogy egy betűt sem pötyögök le. El fog múlni, tudom, de addig sem kellemes állapot.
Naná, hogy ez is olyan téma most, ami miatt félhetnék. De közben őszinte közléskényszerben is szenvedek. Megmutatni a gyengeségeimet is. Inkább magamat "kigúnyolni", mint hogy más tegye meg.

Egyébként lehet, hogy komoly betegségem van, afféle "nem játék" típusú. Még nyaralok egy utolsót, aztán kivizsgáltatom. Röhej az egész, mert tabu téma, ezért aztán 15-16 éve még sosem beszéltem róla senkivel, nem is tudtam, hogy a tüneteim nem hétköznapi, normális reakciói a testnek. Így utólag nem tudom, hogyan hihettem, hogy azok. Mostmár két emberrel megosztottam, kicsit könnyebb így, hogy tudnak róla.
Egyikük a pszichodokim. Vadul jegyzetelt, feltett ezer kérdést, amitől én hosszú hónapok után ismét bőgtem egy nagyot. Jé, tényleg, ma képes voltam zokogni. Ez is eredmény... Aztán átkötött, milyen pszichés okai lehetnek a bajomnak, és ismét eljutottunk az örök témáimhoz. Házi feladat: egy el nem küldendő levelet írni anyukámnak és még egy kiválasztott személynek, a velük kapcsolatos összes sérelmemről. Van rá egy hetem, vagy kettő.
Vajon Tolsztoj mennyi idő alatt írta meg a Háború és békét?