- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

Az álmok beszédesek

2008. szeptember 24. - Antibaby
Furcsaságokat álmodom mostanában. Bár az álmok mindig furcsák.
Azzal a kollektívával, amelynek kb. 3 évvel ezelőtt voltam tagja, bementünk egy bankba ügyintézni. Nagy összegekről kellett dönteni és szerződéseket aláírni. A bökkenő, hogy rajtam kívül az összes kollega olyan részeg volt, hogy menni is alig tudtak. De azért mentünk, be a bankba, lassan, nehezen, de eljutottunk a célig. Az ügyintéző próbálta őket rábeszélni, hogy aludják ki magukat és egy másik napon jöjjenek vissza, de ők hangoskodva erőltették a szerződéskötést. Annyi felé szóródtak, hogy nem láttam át, ki, melyik ablaknál mit ír alá, és mennyi pénzzel kötelezi el magát.

Nem gondoltam, hogy ilyen gyakran fogom elővenni az NLC álomszótárát, de ennek utána kellett néznem. Sokadszor tűnik úgy, hogy működik. Egyáltalán nem lepődtem meg most sem. Azt ugyan nem sikerült kiolvasnom belőle, hogy a munkatársak, kollegák, pláne a régiek mit szimbolizálnak (van rá tippem), de a részegség: "Elégedetlensége, nehézségei két utat engednek: menekülés a semmibe és küzdelem a talpra állásért. Ha az utóbbit választja, nyerõ lehet. Minden kábulattal talajt és agysejteket veszít." Teljesen be tudom azonosítani benne a problémáimat, vagyis a "megoldandóimat".

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr66823299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunnyboy 2008.09.24. 16:44:06

Tudod, hogy nagyon sokat "álomelemeztem", de nem kedvelem az ilyen készen kapott álomfejtéseket, ha sokszor még igazak is melyeket leírnak, hogy az adott dolog mit szimbolizál...

67331 2008.09.24. 19:58:28

A múltkor egy bombát dobtak egy meleg barátom házára...Azt hittük csak géppisztolyozás lesz helikopterről...Ez vajon mit mond el a lelkivilágomról ??? (Ja ezt álmodtam ám:))

2582 2008.09.24. 21:53:08

:) ezt elsősorban te tudod megfejteni.

81939 2008.09.25. 11:10:16

manapsag csak offolni tudok, de el kell meselnem, hogy most csinaltam ajanlatott Mr es a jovendobeli Mrs Dris eskuvojere :))) Vegig kuncogtam az ajanlatirast. (csak mert az offline eletembe mar nemkicsit belemaszott az online)

2582 2008.09.25. 11:25:34

Évi, ez most hogy? Tényleg ez a nevük? (és nem mi vagyunk?) :) Egyébként meg esküvőszervező vagy? Oltári! :)))

67331 2008.09.25. 11:42:14

Igazából nagyon nem tudom megfejteni...Vannak olyan álmaim ami komplett akciófilm, és vannak olyanok, amik előre események, és vannak olyanok, amiket tudom, hogy mire föl álmodtam... Az ilyen bombásba is belel lehet magyarázni dolgokat, de nem biztos, hogy benne lenne az igazság...

81939 2008.09.25. 21:28:55

ez volt a nevük tényleg :)) hát nemtudom. bezséltünk ma telefonon? mert akkor lehet, hogy ti vagytok... néha esküvőszervező is vagyok... hát majd ha kitalálom, hogy mileszek, ha nagy leszek, akkor kicsit kevesebb dolgot igyekszem csinálni. addig meg uccuneki.
süti beállítások módosítása