Aztán a film után beszélgetés kezdődött, a világítást felkapcsolták, egy ismert tévés kultúros és a rendező kis tonettszékekkel kiültek a vászon elé és elemezték az elemeznivalót, a sajtó munkatársai figyeltek, jegyzeteltek... a pasas meg még mindig ott horkolt az első sorban. Nem lehetett nem észrevenni. A beszélgetést vezető meg is jegyezte, hogy a rendező úgy járt, mint Elvis Presley azon a bizonyos, híres koncerten (, amikor nem bírta abbahagyni a röhögést, mert a közönség első sorában elaludt valaki).
Vége lett, a pasi a mocorgásra már felébredt, nyújtózkodott, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy zavarná, sajtós létére belealszik a munkába. Még azon gondolkodtam, hogyan lehetne finoman jelezni neki.
Aztán hirtelen összeállt a kép, ahogy végignéztem rajta. Ez a férfi hajléktalan. Egy ápolt, tiszta hajléktalan, akit a jegyszedő időnként beenged aludni a filmekre. Láttam már ilyet, egyszer két hasonló férfi ült mellettem a Corvinban, s ahogy elkezdődött a film, elővettek egy papírba csomagolt szalonnát, zsömlét, kisbicskát, és elkezdtek enni, aztán szunyókáltak egy kicsit. A vászonra rá se néztek a két óra alatt.
Egyrészről ez nagyon rendes húzás, igazán humánus a mozi alkalmazottaitól, másrészről viszont biztos senki nem szólt még, hogy a bácsi ugyan tiszta és szaga sincs, de hangos. Utóbbi pedig alaposan elronthatja a fizető vagy tiszteletjegyes vendégek élményét. Külön abszurd, ha a film rendezőjével és producerével folytatott beszélgetés alatt történik mindez.