Tizenegyre beszéltem meg az első programomat, hétvége lévén szerettem volna sokáig aludni. Szombat hajnalban viszonylag csendes a Margit körút és környéke, az új villamosok szinte hangtalanul suhannak egyik megállótól a másikig, autóból sincs túl sok.
Terveim ellenére 6:40-kor, irdatlan szirénázásra ébredtem, ami egyre erősödött és erősödött, majd a hangokból úgy gondoltam, épp a kapunk előtt kapcsolták ki. Mentőautó elég gyakran jár erre ahhoz, hogy felismerjem a szirénáját, ez meg nem olyan volt, úgyhogy nyilván tűzoltó.
Ég a ház - tört rám a felismerés, de nem volt erőm felülni az ágyban és az ablakhoz menni megnézni, mi történik. Biztos voltam benne, hogy pár másodperc múlva csöngetnek majd a tűzoltók, hopp, ki az ágyból, hálóingben menekülünk az utcára, s porig ég minden. Csukott szemmel vártam, mikor jön el a pillanat, s addig megpróbáltam végiggondolni, mi mindent kell magammal vinnem.
Van egy dobozunk, amiben tűz esetére összekészítettem a pótolhatatlan, számunkra nagy eszmei értékkel bíró cuccainkat, mint pl. régen megjelent cikkeinket, gyerekkori emlékeket, megsemmisült negatívú fényképeinket, nehezen beszerezhető iratokat, bizonyítványokat. Ha ég a ház, menekülés közben fel kell kapni és vinni. (Azt a kérdést ugorjuk át, miért papírdobozban tartjuk, s nem valami tűzállóbban.) Én hónom alá csapom a dobozt, Dris a két laptopot, meg még ezt-azt, aztán spuri.
Ahogy ezeket soroltam magamban, mintha bárányokat számoltam volna, szépen lassan elaludtam újra. Háromnegyed tizenegykor ébredtem. És nem égett le a ház körülöttem.