Anyahajó és Dweyra is nekem dobta tovább a "hét dolog" labdáját, én pedig örömmel teszek eleget a feladatnak:
1. Linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett!
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban!
- Tinédzser koromban úgy képzeltem, remete leszek. Egy erdőszéli faházra vágytam, nulla luxussal, távol a civilizációtól. Felnőtt koromra teljesen az ellenkezője lettem. Szívesen élnék akár egy felhőkarcoló 30. emeletén is, New York közepén, csak nagyváros legyen, pezsgés, lüktetés, és modern környezet. Senki ne értsen félre, szeretem én a természetet, csak máskor, máshogy, másra.
- Egy szűk társaságban szóba került a minap, kinek melyik érzékszerve a legdominánsabb. Volt, aki azt mondta, teljesen elalél, ha a nagyvárosi forgatagban egyszercsak megérzi a természet illatát (gondolom: fű, fa, virág), másoknak a hangokhoz van kifinomult érzékük. Ha jobban belegondolok, azt hiszem, én vizuális típus vagyok. Színek, formák, vonalak, s minden, ami látvány. Éppen ezért erre vagyok a legkényesebb is. Egy kellemetlen szagot vagy akár a zajt is könnyebben megszokom, mint ha valami nagyon nem tetszik a szememnek.
- Nem rossz munkám van és a munkahelyem is a jobbak közül való, de nehezen tudom elképzelni, hogy életem következő 10 évében ne érjek el a "tökéletes" önmegvalósítás állapotába. (Tudom, a bili meg a kéz esete.) Még csak körvonalazódik, mit is értek ez alatt pontosan, de mindenképpen valami testhezálló, kreatív munkára gondolok, amit talán még nem is találtak fel, de fontos ismérve, hogy szívvel-lélekkel tudom majd végezni.
- Nagyon büszke vagyok a férjemre. Már jó ideje le szeretném írni. Ő már azon a bizonyos saját útján jár, már ami a munkát illeti, és napról napra elámulok, milyen jól csinálja.
- Általános iskolában matek tanár akartam lenni, ha nagy leszek. Szerettem a matematikát, és a többiek értetlenségét csak annak tudtam be, hogy a buta felnőttek nem tudják elég logikusan elmagyarázni nekik az összefüggéseket. Gondoltam, majd én. Aztán én is buta felnőtt lettem, és egyszer már elvéreztem egy teherautóba pakolható dobozok össztérfogatának kiszámolásán is.
- Nem azért nyitottam fotóblogot, mert zseninek érzem magam. Nem is azért, hogy naponta frissítgessem és fenntartsam a látogatottságát. Tisztában vagyok a tudásom hiányosságaival, a technika irányti érdeklődésem határaival, mégis fontos, mert ha megnézem a képeket, úgy érzem, kifejeznek engem. Kiegészítik a szöveges blogomat. Főleg elmondhatatlan dolgokkal, amelyeket sosem tudnék leírni. Nem, nem nagy üzenetekről van szó, csak apró érzésekről, ízlésről, látásmódról. Ez az egész egy nagyon jó játék. Végigkövetni a fejlődésemet, s életem kis mozzanatait megörökíteni. Még izgalmasabb, hogy a fotóblogba olyan képek kerülnek, amelyeken nem vagyok rajta, mégis rólam árulkodnak. A többi pedig marad a házi archivumban, megtartva magunknak.
- A blogos láncokban azt nem szeretem, hogy annyira nehéz továbbadni. 7 ember? Nem is ismerek annyit. :) Na jó, ismerek.
Az én választottjaim: Ana, Nefi, Lena, Dido, Kisg, Mimke, és mindenki, aki szeretné
