Megmondom őszintén, sokszor nem értem a Budapesten járó külföldi turistákat. Félreértés ne essék, szeretem Budapestet. Csak 6 hónapig éltem máshol, de ahogy lehetett, rohantam vissza, a nyüzsi, a pezsgés közepébe. De nem értem, mit imádnak a németek a Vásárcsarnokon. Magyar viszonylatban ugyan elég nagy a kínálat, de náluk szinte minden kerület piaca ilyen nagy, szebb áruval van tele, ráadásul élére állítva kínálnak mindent, leesik az ember álla, milyen szépen tudják tálalni a portékájukat.
S nem értettem azt a három fős társaságot sem, akik közül az egyik a 19-es villamoson felolvasta a többinek az utikönyvből, milyen csodaszép is a Rudas Fürdő, majd kimutatott az ablakon, s a többiek bőszen bólogatva nézték az épületet. Néztem én is, sőt, fürkésztem, mit találhatnak szépnek ezen a borzasztó lepukkant romon, amely előtt elhaladva mindig arra gondolok, hogy idecsalogatjuk a nyugatiakat a fürdőink hírével, s micsoda szégyen, hogy hagyjuk ilyen állapotba kerülni külsőleg.