Ha máshonnan nem, hát onnan tudhatom, mekkora is egy probléma, hogy a blogba leírva elillan-e azonnal. Mire megérkeznek az első együttérző, sajnálkozó vagy tanácsot adó kommentek, már értetlenül nézek-e rájuk: "miről beszélnek ezek az emberek?"

Na szépen vagyunk! Eljutottunk oda, hogy korán reggel egymással kapunk hajba, mert a hiteltanácsadó pökhendi, az ingatlanos affekta, a könyvelő nagyon elfoglalt, a fodrászt hatszor hívtam, de még nem sikerült bejelentkezni, a cikkemet két napja le kellett volna adnom, az adótartozásom…

Ha valaki fél évvel ezelőtt (amikor Karácsony közeledtével azt éreztem, hogy nem akarok anyukámmal találkozni) azt mondja, hogy május közepén gumikesztyűvel a kezemen festem majd anyu haját, Dris meg felolvassa nekünk a lépéseket, minimum kiröhögöm. Az igazság az, hogy elég jó…

Fél szemmel figyelgettem (vagy inkább mondjuk úgy, nem tudtam nem észrevenni) a Blogetikett összeírásának folyamatát, s azon filóztam, változtat-e ez bármit bárkinek a viselkedésén. Lesz-e olyan, aki elolvassa a szabályokat, és annak ismeretében mégsem küldi ki az éterbe az…

Múlt hét végén már a kimerülés határán álltunk, s ezzel párhuzamosan zsákutcába ért a lakáshitel-ügyintézésünk, egy nevetséges, banális szabály miatt. Most megint feltűnt egy kis fény az alagút végén. Közben megérkezett az első (remélem, egyetlen) rosszindulatúskodás…