Napok óta igyekszem örökbe fogadni egy hajléktalant. Megszelidített a kisugárzásával, vagy nem is tudom, mindenesetre sokat gondoltam rá egész héten. Minden nap kitaláltam valami mást az örökbe fogadására: vigyek neki kaját kétnaponta, vagy nyomtassam ki neki a netről, hol van ételosztás, adjak neki rendszeresen pénzt vagy vigyem haza kimosni a ruháját? Tegnapra szedtem össze magam, hogy akkor odamegyek hozzá és megszólítom, mindig ugyanazon a padon szomorkodik ugyanis. Mentem, a hajléktalan sehol. Ma megint eszembe jutott, úgyhogy elsétáltam felé, hátha éhes, de meglepetten láttam, hogy épp falatozik. Papírzacskóból evett valami pogácsát, az ölébe hullott morzsákat pedig odadobta a galamboknak. Hamarosan körbevették a környék madarai, és ő hol nekik, hol saját magának adott egy falatot. Láthatóan élvezte. Annyira bele volt feledkezve, hogy észre sem vette, ahogy kicsit távolabb megállva őt bámulom.
Végül úgy döntöttem, nem zavarom meg, most úgysem fog éhen halni. Találkozunk még.