Őrület volt ez a hét, és koronája a mai nap, amely úgy kezdődött, hogy kibuggyant belőlem a sírás a kisfőnököm előtt és nem tudtam abbahagyni. Majd folytatódott egy enyhe nyugtató lenyelésével, amit csak nagyon végszükség esetén engedek meg magamnak, pedig elvileg ártalmatlan gyógynövényes izé, de akkor is. Amúgy meg mindenhonnan elkések a beállt Fő utca miatt, és a legnagyobb zuhé/iban elromlott a szeretem színű, kifordulásgátlott, hiper-szuper esernyőm is.

A korona tetejét borító habon a cseresznye (csak hogy képzavarral éljek): találkozás anyukámmal, amihez 5 nap szívás és a péntek délutáni angol óra után akkora türelem kellett, mint-ide-lacháza, de megoldottam, mert tudok én kedves, bájos, figyelmes és jó hallgatóság lenni, ha nagyon akarok, márpedig most okosabbnak tűnt akarni, mint ráborítani a McDonald's-ot.

Pihenést kellene már nagyon, nagyon, nagyon, helyette viszont holnap költöztetés, aztán munka és munka.
Valamiért azt gondolom, hogy ezek a semmiről sem szóló, hangulatjelentős bejegyzések fontosak lesznek még egyszer - nekem.