A hullám egy lassan induló, "na, ebből se lesz semmi" típusú német film, amely egyszer csak elkap, és akkorát csap oda a végére, hogy csak úgy nyekkenünk. Kicsit a Kísérletre emlékeztetett, de mégis más. És egyáltalán nem véletlen, hogy német. Persze bárhol a világon leforgathatták volna, de mégiscsak abban az országban a legautentikusabb, ahol ma már kínosan ügyelnek arra, hogy véletlenül se kerüljenek hasonló helyzetbe, mint amilyenben egyszer már a hitleri diktatúra alatt voltak. Abban az országban, ahol az emberek úgy érzik, tanultak a múlt hibáiból, és az a bizonyos folt nem kerülhet rá ismét a lepedőre, egy gimnáziumi tanár egyhetes kísérletbe kezd osztályával. Az iskolai projekthéten az anarchiát szeretné megismertetni velük, de végül az autokrácia jut feladatul neki és tanulóinak. A hagyományos tanórák helyett pedig egy hétig "szerepjátékoznak" a fiatalok. Hatásvadász DVD-borítókon ez a tartalomleírás úgy zárulna: A kísérlet túl jól sikerül.
Nem szeretném leírni, mi minden történik, és főleg, hogy mi a végkifejlet, de nagyjából sejthető. A végére csak a döbbenet marad, és a stáblista után az első elhangzó mondat: ugye én nem...? Ugye nem lennék benne? Ugye én a piros blúzos lány lennék? Biztos ő lennék.
Maradt azonban egy másik érzés is bennem. Félelmetesen hasonlít a környezet, az előjelek a mi valóságunkhoz. És nekünk nincs még jó alaposan begyakorolt demokráciánk, kitapasztalt toleranciánk, és talán nem tanultunk annyit a múltból sem, hogy a tragédia ne következhetne nálunk is be. Talán ugyanígy elkaphatna a gépszíj közülünk is sokakat, pártállástól függetlenül.
Remélem, hogy nincs és nem is lesz igazam. Remélem, hogy elég okosak leszünk. Mindenesetre én megnézetném ezt a filmet mindenkivel, hátha mély nyomot hagy. Elég mélyet.
