Miután az elmúlt hónapokban több „mindenki szereti" film is csalódást okozott, féltem nekifutni a Trópusi viharnak. Egyrészt az ismerősi körömet (akikre talán kevésbé kellene hallgatnom) és az interneten véleményt nyilvánítókat ennyire talán még egyetlen film sem…

Miután az elmúlt hónapokban több film is csalódást okozott, féltem nekifutni a Trópusi viharnak. Egyrészt az ismerősi körömet (akikre talán kevésbé kellene hallgatnom) és az interneten véleményt nyilvánítókat ennyire talán még egyetlen film sem osztotta meg, olvastam róla…

Döntöttem. Elmegyek és szavazok. Osztottam, szoroztam, lenulláztam, osztottam, szoroztam újra, gyököt is vontam, és mindig ugyanaz jött ki. Szavazok. Utolsó utáni utáni esély.

Nagy, fájdalmas sóhaj. Megint elmúlt egy nagy szerelem. Az ifjak jobbra-balra el. Szomorúak, de jobb lesz így nekik. Ismét a régi tapasztalatom igazolódott be: a nagyon fellángolós, mindent elsöprős szerelmeknek két év az általános szavatosságuk. Aztán a rózsaszín köd…

Annyira úgy volt, hogy nem megyek vasárnap szavazófülke környékére, hogy még az értesítőt is elvesztettem, de végül mégiscsak kinyomoztam, hova kell menni, ha meggondolom magam. Mert legalább maradjon meg annyi szabadságom, hogy az adott percben mégis elmehessek. Vagy nem. Olyan…

Szombaton volt az első házassági évfordulónk. (Igen, már el is rohant egy év.) Meg kell, hogy mondjam, van még min dolgoznunk. Szeretjük egymást, jó a kapcsolatunk, anyagilag gyarapodunk, szép lassan rendeződnek a dolgaink, de belekerültünk abba a bizonyos mókuskerékbe, ahonnan…