Ebben az évben több ismerősöm jött elő azzal, amit én is éreztem nyár végéig, vagyis hogy olyan szinten kimerültek és dekoncentráltak, hogy félnek, bele fognak kattanni. Az egyikük kórházba is került, másikuknak pont kapóra jött, hogy az évnek ebben az időszakában el tudott…