A kis kedvencnek már megjegyeztem a nevét. Legalábbis a keresztnevét, kezdetnek az sem rossz. Ma jártunk náluk babanézőben, Yogev a meg kell zabálni tipikus esete.
Három nyelven ment a társalgás (a szüleivel): magyar, angol, héber. (Úgy értem, sokszor ez a három egyetlen mondaton belül is gyakran előfordult.) Utóbbinál mi Drissel el-elvesztettük a fonalat, de semmi gond.

Muszáj naplóznom, hogy Yogev az első baba, aki csípte a búrámat, én pedig viszonzásul nagy rajongója lettem. Órákig bírta nyugodtan az ölemben, teljes erejéből szorította a kezemet, gyömöszölte az ujjaimat a szájába, és úgy illett a combjaimra, mintha oda tervezték volna. Passzoltunk, na. Még a mellemet is megtapizta (4 hónapos), apuka gyorsan meg is dicsérte érte. Ilyen összhangban én még soha nem voltam kisbabával, általában esetlenebb az egész szitu, aztán egy idő után nyűglődünk mindketten.